-Nos...akkor jössz? - nyújtotta felé a kezét Harry.
-Persze.
Kimentek a konyhából. Onnan jobbra volt az előszoba, balra pedig egy lépcső, ahová Harry anyukája ment fel. Tovább mentek egyenesen, egy nagy helyiségbe érkeztek.
-Ez a nappalink, van Xbox esetleg ha szeretnél rajta játszani kipróbálhatjuk. Nagyon sokféle játék van rajta.
Tammy nem tudta mi lehet az az Xbox, és hogyan kell játszani, de nem ez volt a fő ok, amiért nem szeretett volna most játszani.
-Igazából elég fáradt vagyok és jó lenne ha kicsit pihenhetnék, mert holnap korán kéne indulnom.
-Ohh..rendben, hát megértem. Akkor gyere megmutatom az emeletet.
Azzal visszaindultak. A lány látta a családi fotókkal teli polcot. Két embert felismert rajta, Harry és az anyukája volt. Az ismeretlen lányra pedig azt tippelte, biztos a nővére az. Szép kis család. Boldog, emlékekkel teli. Sajnos ő nem mondhatta el ugyanezt az ő családjáról. Bármennyire is szeretett volna mindig is ilyen képeket, az ő életében ezek nem történtek meg.
Nem tudta a képeket alaposabban megnézni, mert már Harry ment is fel az emeletre. Fent egészen máshogy voltak a helyiségek elrendezve. Az egész egy hosszú folyosó volt és onnan nyíltak a szobák.
Harry elmagyarázta, hogy mit hol talál. Gemma szobája az övé mellett volt, utána az anyukájáé következett, majd a végén volt a fürdő és a WC. A folyosó rendkívül hosszú volt, szóval a szobák is elég nagyok voltak.
-Nos, akkor én magadra is hagylak, ha bármi kell tudod, hol találsz. Esetleg most mész fürödni, vagy később tervezed?
-Pár pillanat és megyek - válaszolt Tammy.
Azzal kezét rátette a kilincsre és benyitott a szobába, közben hallotta, ahogyan Harry szintén így tesz a szomszédszobában.
-Azta - ámult el hangosan, majd becsukta maga után.
Először is a hatalmas franciaágy ami ott várta megvetve már az lenyűgözte. Fehér, óriási szekrények, mellette pedig egy festőállvány. Az ablakból pedig látni lehetett a csillagokkal teli égboltot. Egyszerűen meseszép volt. Látta, hogy ki lehetett menni a szobából a teraszra. Így hát mielőtt elindult volna fürödni, kiment. Kintről pedig még jobban lehetett látni a csillagokat, s a házak fényeit. Este is káprázatos, de bele se mert gondolni, milyen gyönyörű lehet innen nézni a napfelkeltét. Ahogyan a házak alól kibújik a napfény, először még csak egy-két sugarát mutatja meg, majd egyre feljebb megy az égbolton, bevilágítva az egész világot, ennek örömére minden madár csodás dalolásba kezd, s az emberek mosollyal az arcukon kelnek fel e vidám és szép ébresztésre.
Alig várta, hogy kipihenje magát minél előbb és talán megnézhesse holnap ezt a folyamatot.
Az ágyon talált törölközőt, majd akkor jutott hirtelen eszébe. Miben fog aludni? És miben megy holnap? Hisz mégis csak érdekesen néznének rá, ha ugyanabban a ruhában lenne... És ha eddig még nem jöttek arra rá, ezután sem derülhet ki a kis titka. Szóval elindult a törölközővel a folyosó másik végébe. Csend volt, csak az ő lépteit lehetett hallani.
Belépett a fürdőszobába, bezárta az ajtót, majd ruháit lerakta a kád mellett lévő székre. Végre valahára normális körülmények között tudott fürödni. Bemászott az óriási kádba, ahol akár hárman is elfértek volna, majd elkezdte magára engedni a forró vizet. Úgy vélte azon kívül, hogy lemossa magáról a sok koszt, talán le tudja a sok gondot, aggodalmat, bajt is mosni. Bár nem sokkal lett jobb érzése. Most már kellemes illata lett a szappantól, de még mindig benne maradt a bizonytalanság, hogy holnaptól megint nincs hova mennie. Talán Liverpoolban nem is sikerül...S újra csak egymaga lesz kint a hidegben.
Megtörölte magát a törölközővel, majd felakasztotta száradni. A szoba falán egy nagy tükör díszelgett. Próbálta elkerülni, de egyszerűen észrevette magát benne. Haja kócos volt és töredezett. Arca tele volt hibákkal. Úgy érezte rajta már semmi sem segíthet. Látta, ahogy egy könnycsepp lehullott az arcán. Gyorsan lehajtotta fejét egy használatlan fogkefe után keresve, majd lehajtott fejjel megmosta fogát és visszaöltözve rongyossá vált ruháiba visszarohant a szobába. Letörölte könnyeit, majd amire már nagyon kíváncsi volt, újra kiment a teraszra. Hidegebb volt mint eddig, nagyon fázott, de ennek ellenére kint maradt kiszellőztetni a fejét.
-Hát te? - kérdezte egy hang a fülébe súgva a szavakat, mire összerezzent az ijedtségtől, majd hátrafordult.
Szerencsére csak Harry volt az. Rájött, hogy a teraszra neki is nyílik ajtaja.
-Megfürödtél már?
-Persze épp most végeztem. Mehetsz nyugodtan, ha akarsz.
Harry nem is figyelve a második mondatra megint visszakérdezett:
-Akkor miért vagy még mindig ugyanabban a ruhában? Nincs nálad másik? Anyukád biztosan rakott.
Erre Tammy gyorsan megpróbált berohanni az ajtón, de Harry útját állta hatalmas testével.
-Két dolog között vacillálgatok az este óta. Vagy nagyon szegények vagytok, vagy te..
Itt elhallgatott. Mindketten tudták, mit akart kimondani.
-Figyelj, egyik sem szégyen, nekem elmondhatod.
-Nem tartozik rád úgy érzem - mondta Tammy sírást elfojtó hangon.
-Azok után, hogy hazahoztalak arról a rohadt hideg padról és adtam neked ennivalót, és helyet, ahol aludhatsz, úgy érzem tartozik rám annyi, hogy megtudjak annyit az életedből, hogy miért feküdtél azon a padon és miért van rajtad ugyanez ez a ruha még most is. - emelte feljebb a fiú a hangját jogosan, majd kicsit gyengébben folytatta - Kérlek. Tudom, hogy néha a dolgok nehezebbek, de hidd el, ha elmondod valakinek ő segíthet és lehet minden jobb.
-Honnan tudhatnád te? Neked mindig is itt volt ez a gyönyörű ház a nagy családoddal, akik szeretnek, és mindent alád raknak. Te nem tudod, milyen érzés, amikor folyamatosan ordítoznak veled és még meg is vernek. Kiűzték belőlem az érzéseket. És nem, nem a szüleim voltak. Ők már 2 éves korom óta levették rólam a kezüket. Azt sem tudom, hol vannak, nem is kerestek engem. Talán Liverpoolban de már kitudja...A legjobb lenne ha feladnám. Csak akkor, már tényleg nem tudom, mit kezdenék magammal. Hidd el nem kényelmes a hideg padon aludni, de még mindig jobb, mint a nevelőszülőknél. Dolgozni sem tudok elmenni, nem tudok magamnak ruhákat venni. Nincs olyan, akinek fontos lennék. Szerinted ez milyen érzés? Te meg csak úgy odajöttél és felajánlottad, hogy itt tölthessem az éjszakát, és hogy lehetsz velem ilyen kedves? Miért teszed ezt velem? Miért?
Könnyei jobban hullottak, mint az esőcseppek, Harry pedig megszólalni sem tudott.
-Én...
-Ne! Ne mondj semmit, nem kell sajnálni engem. Azzal úgysem lesz jobb, higgy nekem. Most pedig, ha elengednél..
Ezúttal a fiú szabad utat adott neki. Tammy bement a szobába és elfeküdt az ágyon, majd pár másodperccel később érezte, hogy besüpped a mellette lévő rész. Oldalra nézett. Harry is csak szó nélkül nézte őt.
-Nem tudom,mi lesz holnap. - törte meg a csendet Tammy
-Nem is kell neked ezen aggódnod, nem akarom, hogy aggódnod kelljen többet az életben. Majd kitalálunk valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése