~9.rész

*Tammy szemszöge*

Szinte minden porcikám beleremegett a csengő szavának hallatán, ujjaimat tördeltem, a tenyerem meg már eléggé izzadt, ami nem volt jó jel tekintve, hogy pár másodperc múlva kezet kell fognom Harry barátaival.
Féltem, paranoiás voltam, mint az esetek többségében most is. Szerintem magam sem tudtam volna megmondani, mi az amitől rettegek. Megismernek, nem leszek nekik szimpatikus, aztán megutálnak és hatással lesznek Harryre, aki pedig hallgat a barátaira és úgy dönt, nem tesz jót, ha egy vadidegen lakik a házában, ráadásul, akit utálnak a barátai. Aprócska üldözési mániával rendelkezem? Meglehet..
Igaz már majdnem három hónapja itt vagyok, és lehet jobban el kellene gondolkoznom azon, hogy tényleg a barátai gyűlöletétől, vagy egy remek ember elvesztésétől félek.
Kevés emberhez kötődök. Az évek során meg is tanultam, hogy egy olyan világban és helyzetben, amiben én vagyok nem is ajánlatos nagyobb, erősebb érzelmeket táplálni az emberek iránt. Megütöttek, kihasználtak, megszégyenítettek. Szinte már belém rögzült az, hogy az összes ember ilyen és nem fogok olyannal találkozni, aki csak egy kicsit is tisztel. Ezzel a gondolattal éltem évekig, és most adódott ez a helyzet, ami elbizonytalanított, hogy talán tévedtem, ugyanakkor bennem volt betegesen az is, hogy ő is csak át fog verni és eldob, mint egy megunt játékot, vagy szemetet. Ki az utcára..
A hetek, hónapok elteltével meg kell cáfolnom ezt, hiszen akaratom ellenére igenis fontossá vált és ő tényleg megbecsül, tisztel és hihetetlenül kedves.
Gondolataimból újra a csengő folyamatos, most már egy türelmetlenebb jelzése rázott ki. Nagyon be akartak már jönni.
Harry kezemet megfogva húzott le a lépcsőn, majd biztatóan megszorította, mielőtt elengedte volna és a kilincset lenyomva kinyitotta a bejárati ajtót.
-Na végre, hogy megjöttetek. Üdv nálunk, gyertek be! - nyitotta nagyobbra az ajtót, hogy könnyebben beférjen a három fiú.
Én Harry mögött álltam, szinte már bujkáltam, de elkerülhetetlen volt most már a megismerkedés, hacsak el nem futok, ami valljuk be elég gyerekes lett volna.
-Tammy, hadd mutassam be a barátaimat. Ő itt Niall, Liam és Louis - mutatott egyenként a szőke, a tüsis, majd a kicsit kócos, barna hajú srácra.
-Srácok ő pedig itt Tammy.
-Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket - ráztam egyenként kezet velük.
-Mi szintúgy. Harry nagyon sokat mesélt már rólad nekünk telefonon - válaszolt Liam.
Hangja nagyon fontoskodó, ugyanakkor kedves és őszinte volt. Meglepett, hogy azt mondta mennyit beszélt rólam Harry, hisz én a nevükön kívül szinte semmit nem tudok róluk.
-Nos, mi újság srácok? Gyertek, menjünk beljebb. - mondta a göndörke.
Azzal megindultunk a nappali felé.
-Alig tudtam eljönni a kis Freddie mellől - kezdett bele a mesélésbe Louis - még nehéz a búcsú nem akarom az anyjára hagyni..  - fintorgott én pedig kérdőn néztem.
-Louis apuka lett pár hónapja - adott választ a fel nem tett kérdésemre Harry.
-Nahát, gratulálok! Ez igazán csodás időszak lehet most neked.
-Köszönöm, hát igen ez most még nekem is új.
-Na és te Liam? - kérdezősködött Harry, miközben mindenkinek kiöntött egy pohár italt.
-Tudod, csak a szokásos. Ellátogattam haza, most egy jó darabig élvezhetem anyu kajáit meg persze sokat vagyok a barátnőmmel is.
-Ah igen Liam átlagos és unalmas élete - felelte Harry mire a többiek nevettek a viccén, csak én nem értettem. - Niall? Mesélj! Van már valaki? Biztos van látom rajtad.
-Nos ez még egyelőre nem publikus, de időben meg fogtok tudni mindent - vigyorgott aranyosan.
Szóval a társaság három tagjának mind van valakije, még ha elég érdekes módon is, egyedül Harry lóg ki, amit nem is értettem, hisz nem néz ki rosszul, sőt. Mégis jól elvan magában egyedül.
-És ti? - nézett ránk Liam - Jól megvagytok?
-Ohh, mi nem - vágtam rá azonnal - mármint jól megvagyunk, barátokként.. - halkult el a hangom.
A következő percben Harry telefonja csörgött, mire ő félrevonult, ami azt jelentette, hogy nekem egyedül kellett maradnom a fiúkkal. Ha eddig nem lettem volna ideges, most biztos az lettem. Nehéz volt megállni, hogy ne remegjen egész testem. Féltem, hogy most mi lesz? Kínos csend és a gyilkolás között vacilláltam, de szerencsére kellemesen csalódtam, hiszen Niall aranyosan mosolyogva szólt felém:
-Akkor mesélj Tammy, hallottuk, hogy nagyon ügyes iró vagy. Esetleg mutatsz valamit a munkáid közül?
-Áh még nincs semmi komoly, - pirultam el - de Harry még nem tudja. Meglepetésként szánom neki, meg hát félek is.
-Ugyan nincs mitől, Harry nem esz meg, pláne, ha ilyen tehetség vagy. Ne aggódj ez a mi titkunk marad.
Kezdtem érezni, hogy a hangulat egyre feljebb szabadul és az sem zavart, hogy az egyetlen biztos pontom, Harry nincs a helyiségben. Egészen eddig a pillanatig, amikor kicsit ijedt tekintettel, homlokát dörzsölve lépett vissza köreinkbe.
-Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
-Az előbb hívtak, anyának balesete volt. Ne haragudjatok, de muszáj bemennem hozzá.
-Megyek veled - pattantam fel szinte azonnal, mire Harry a szavamba vágott.
-Ne! Mármint..maradj itt a barátaimmal, beszélgessetek én megnézem egyedül anyát és amint tudok jövök vissza.
Szavai hallatán meglepődtem és újra bepánikoltam, hisz itt hagy velük az ő lakásában én pedig mindent elrontok.
Láttam, ahogy Liam kimegy vele az előtérbe azzal a lendülettel pedig én is mentem utána elnézést kérve Louis-éktól. Harry épp vette fel a cipőjét, a kabát pedig már rajta is volt.
A beszélgetésükből, ami elég bizalmas és fontosnak tűnt meghallottam pár mondatot, ami felkeltette az érdeklődésemet, bár tudtam nem szabadna ezt csinálnom.
-Még nem tud róla igaz? - kérdezte Liam.
-Nem..
-Harry mégis mikor akarod neki elmondani? Ez nem várhat!
-Mi nem várhat? - léptem be most már úgy, hogy észrevettek.
Harry ijedten nézett rám.
-Majd ha visszaértem elmondom.
Azzal kiviharzott a házból én pedig egyedül maradtam 3 fiúval akiket még alig ismertem meg negyed órája. Kezdődhetett a pánik.
-Öhm..van vacsora, gondolom éhesek vagytok.
-Hát hogyne! - kiáltott fel boldogan Niall.
-Főztetek? Remélem Harry mondta, hogy Niall különös szenvedélyt érez az étel után. Itt ma nem marad semmi az biztos - közölte a tényeket Louis mire én felnevettem.
Aki ránézett volna a mostani énemre, meg arra aki akkor voltam, mikor idekerültem Harryhez rám sem ismert volna. Szinte még én sem, hiszen sosem gondoltam volna, hogy ilyen kevés idő után ilyen felszabadult vagyok idegenek társaságában egyedül.
Persze nem sokáig lettek azok, hisz amíg ettünk szinte egyfolytában beszélgettünk és megtudtam róluk, hogy Niall hihetetlenül vicces és imádnivaló. Liam megérdemli a legkedvesebb és bölcsebb ember a Földön díjat és Louis bár akármennyire komornak és furának látszik, hogy neki gyereke van és semmi sem fontosabb, igenis aranyos és talán mégsem utálnak engem.
Az eltelt majdnem másfél órában mind nagyon jól éreztük magunkat, amikor az ajtó nyitódására lettünk figyelmesek. Abban a pillanatban felpattantam és a fiúkat otthagytam újra a nappaliban.
Arcán észrevettem, hogy nincs minden rendben. Alig akart rám nézni, inkább csak a földet pásztázta miközben vette le kabátját én pedig közelebb léptem hozzá, így nem volt más választása; a tekintetünk találkozott.
-Héé, mi volt?
-Semmi.
-Igen, persze anyukád kórházba került és nincs semmi baj. Ezt te sem gondoltad komolyan. Elmondod?
Harry elmosolyodott szavaimon.
-Aranyos vagy, tényleg nincs semmi, kicsit durva állapotban van most, de minden jó lesz.
Keserű mosolya mögött még mindig láttam a fájdalmat, de nem akartam tovább nyúzni a kérdéssel, ezért csak átöleltem.
-Elmondod azt, amiről Liammel beszéltetek? Azt mondtad majd elmondod. - mondtam még mindig karjai közt.
-Öhm.. Csak terveztem, hogy amikor jó idő lesz elmegyünk a faházunkhoz, igaz fiúk? - léptünk be a nappaliba ketten.
A három srác éppúgy meglepődött, mint én, majd gyorsan helyeselni kezdtek.
-Öten? - néztem Harryre.
-Igen.
-A faházatokban?
-Úgy van. Több napra...

~8. rész

-Köszönöm, hogy itt lehetek.
-Köszönöm, hogy itt vagy.
A Tv-ben szinte semmi érdekes nem ment csak híradó, minden második csatornán szappanopera, vagy valami unalmas film. Így Harry megfogta a kapcsolót és egy zenecsatornára kapcsolt.
Épp egy régebbi előadó száma ment.
-Imádom ezt a dalt - mondta a fiú, majd dúdolni kezdte azt. - Neked van kedvenced?
-Nem éppen. Sok zenét meghallgatok. Na de mikor hallhatom a te hangodat?
-Egy pillanat elviszem a koszos tányérokat és lehozom a gitárom.
Harry így is tett, miközben Tammy ottmaradt és tekintete a TV felé irányult. Épp egy új dal váltotta az előzőt. Dallama ismerősen csengett a lánynak, de nem tudta honnan ismeri.
A képernyőn mindenféle virág, alakzat és egy lány váltakozott, majd megjelent a dalban éneklő srác arca is. Tammy egyből felismerte, s a dalszöveget is.
Nem tartott sokáig fejében összerakni a képet. Eközben Harry is visszatért.
-Ő nem a barátod a Tv-ben? Akinek a képe is ott volt a szobádban. Vele utaztam a buszon is. Ez nagyszerű. Nem is említetted, hogy híres. Biztos nagyon büszke vagy rá.
-Öhm.. - Harry nyelvére egyszerűen nem jöttek szavak, s közben a dal épp lecsengett.
-Zayn Malik első dalát hallhatták, aki a On...
-Tudod mit? Jobb lesz ha inkább énekelünk mi - kapcsolta ki hirtelen mozdulattal a készüléket épp az utolsó pillanatban, mielőtt rossz helyzetbe kerülhetett volna.
-Rendben, ahogy akarod. Már nagyon kíváncsi vagyok.
-Esetleg van valami különleges kérésed? Bármit eljátszok. - mosolygott Harry a lányra.
-Nem is tudom - gondolkozott el - inkább lepj meg.
A fiú lefogta a gitáron az akkordokat, s elkezdett játszani. Gyönyörű dallama volt, s lassan becsatlakozott a hangjával is.
Tammyt szinte rázta a hideg, mintha a fiú hangjainak rezgései belefutottak volna a csontjába, s olyan jól eső érzést keltett ez, amilyenben még sosem volt szerencséje.
Hangja rekedtebb volt, mint beszéd közben. Mintha csak az ő hangjához írták volna ezt az egészet. A szobát jóleső melegség töltötte el és nem a kályha miatt.
Megmagyarázhatatlan boldogság kapta el. Fura volt, de a régi idők jutottak eszébe. Utoljára csak édesanyja énekelt így neki. Ő volt az egyetlen, akiről tudta, hogy nem bántaná Tammyt. És most itt volt ő. Harry. Ugyanolyan gyönyörűen énekelt, és ugyanúgy az az érzés fogta el, hogy ő az, aki sosem fogja bántani.
I won't let these little things, Slip out of my mouth, But if it's true, It's you, It's you, They add up to, I'm in love with you, And all your little things.
Hangoztak el a szavak, majd a dal lecsengett. A dal utáni csend a sokk jele volt.
-Tudod.. - törölte le Tammy az arcán legördülő könnycseppet - Te egy különleges ember vagy, és nem tudom mit érdemeltem, hogy megismertelek, de nagyon örülök neki. Harry fantasztikus hangod van. Ez hihetetlen, te kész tehetség vagy. Nem akarsz énekes lenni? Annak kéne lenned.
-Jaj, gyere ide nagyon aranyos vagy - ölelte át - Nem tudom, nem hinném, hogy sikerülne nekem ez az énekelősdi...
-Amíg nem próbáltad ki nem tudhatod.
Harry csak keserűen mosolygott vissza Tammyre.
Az éjszaka többi részében beszélgettek, s szórakoztak a gitározással, meg az énekléssel.
A napok gyorsan teltek, olyannyira, hogy már hetek lettek belőle. Ahogy a zord, hideg februárból közeledtek az egyre jobb idő felé, úgy nyílt meg egyre jobban Tammy is, mint egy virág. Harry legalábbis ezt gondolta róla. Egy gyönyörű, titkokat rejtő virág, ami most megnyílik számára. Ápolja, s cserébe csodás látványt kap. Őt. Erőt adott a fiúnak, ahogy ő is Tammynek.
A lány imádta a tavaszt. Az újrakezdés időszakának tekintette, a növények újra kibújtak a föld alól, a Nap újra ezernyi ágával világította be a világot ezzel meleget adva, s talán Tammy is újrakezdhetett mindent, ez alkalommal pedig most tényleg hitt benne, hiszen ott volt mellette Harry.
Rengeteg olyan nap telt el, hogy csak sétáltak az erdőben, vagy filmet néztek, de emellett ott voltak a kemény napok, amikor dolgozott minden erejével, hogy elérje, amit akar, hogy találkozzon szüleivel.
Senkinek nem szólt, de ruhái alatt ott lapult az írással teli füzete. Meg akarta lepni Harryt, de közben félt is, hogy mit szólna.
Esténként, amikor már mindenki aludt vagy amikor magára maradt a hatalmas házban kivette a szekrény legaljából, s mindig folytatta ott, ahol abbahagyta.
Nem tudta igazán miről ír. Nem volt egy összefüggő hosszú szöveg, inkább csak írásdarabkák. Egy-két novella, befejezetlen versek, dalszövegek. Csak irt és ettől boldognak érezte magát.
Időközben megismerte Gemmát is, aki néha hazajött. Kedvesnek találta a lányt, aki szinte húgaként tekintett Tammyre.
Olyan érzés volt, mintha megtalálta volna a családját, hisz tényleg úgy viselkedtek vele, nem pedig egy idegennel, aki egy ideig itt lakik. Beletelt pár hétbe, amíg megszokta és nem akadt ki azon, mennyi mindent megtettek érte.
Cserébe viszonozta az ellátását azzal, hogy megtanult főzni és olykor-olykor előállt egy kis reggeli meglepetéssel, amit örömmel fogadtak.
Még egyszer átolvasta az eddig leirtakat, majd kitépett egy részt a füzetből, s odavitte a szintén a szobában tartózkodó Gemmához.
-Mit gondolsz? - nyújtotta át a papírt.
Nézte ahogy Gemma szemei végigfutnak a sorokon és izgatottsággal várta reakcióját. Az időt mintha megállították volna, alig tudta kivárni, hogy a lány a lap végére érhessen, majd szétrobbant, amikor végre felemelte tekintetét.
-Tam, ez elképesztő. Hogyan? Úristen, ezt meg kell mutatnom Harr..
-Ne! - vágott gyorsan közbe - Nem szeretném még egyelőre megmutatni neki.
-Rendben, megértem - mosolygott Tammyre - de ne várj vele sokat. Ezt muszáj lesz egyszer látnia.
A lapot visszatette a füzetbe, majd lerohant és az illatok egyenesen a konyhához vezették. Nem tévedett, ott találta a göndörkét.
-Jó reggelt.
Látszólag Harry meglepődött, mert aprót felugorva fordult meg.
-Ááá, már itt is vagy. Jó reggelt. Mi ez a nagy vigyor?
-Semmi, semmi csak éhes vagyok.
-És ettől jó kedved van.
-Mondhatni.
-Értem. - nevetett Harry.
Amerikai palacsinta gyümölcsökkel és sziruppal. Tammy kedvence lett és most reggelire is ezt készített neki a fiú.
-Nos - mondta két falat közt - akkor tartsd meg ezt a jó kedved, mert délután jönnek a barátaim és bemutatlak nekik.
-Várj mi? Liaméknek?
-Igen - vigyorgott ezúttal Harry - Mi a baj?
Tammy arcáról lefagyott a mosoly:
-Csak..Mi van, ha nem fognak kedvelni?
-Ne butáskodj már, rengeteget meséltem rólad és már alig várják, hogy megismerjenek.
Miután Tammy elmosogatott felrohant Gemmával közös szobájukba és szinte pánikszerűen túrta fel ruhásszekrényét.
-Tudni akarom, hogy miért viselkedsz úgy, mint egy veszett mókus?
-Harry be akar mutatni a barátainak.
Gemma csak kérdőn nézett.
-Louis, Niall, Liam.
-Azt értem, csak ezt a nagy kirohanást nem. Mi ezzel a baj?
-El fogom rontani, nem akarom, hogy a barátai megutáljanak.
-Maximum attól kell félned, hogy Niall állandóan ölelgetni fog. Tammy, nagyon kedves srácok és biztosan kedvelni fognak egy ilyen rendkívül bájos és aranyos lányt, mint te.
-Hát.. ebben lehet valami. Te végül is ismered őket - higgadt lejjebb Tammy, majd visszarendezgette a földre dobott ruhákat.
Segített Harrynek az előkészületekben, hisz el kellett látni őket étellel, majd együtt felmentek készülődni, hisz mégiscsak vendégek jöttek, nem várhatják őket pizsamában, bármennyire is jó kapcsolatban van Harry a három fiúval.
Szinte másodpercre pontosan egyszerre léptek ki a két szobából, majd tekintetük találkozott.
-Jól nézel ki. - mérte végig a lányt Harry.
-Szintúgy.
Tammy egy gyönyörű sárga ruhában volt, amit még Gemmától kapott. Hosszú haja vállára omlott. Rá sem lehetett ismerni, mióta először idejött. Arcán enyhe smink volt.
Harry pedig felvett egy szimpla fekete farmert hozzá pedig egy fekete inget fehér mintákkal. Tammy ismerte már őt. Ez Harry stílusa volt.
Ott álltak ketten az emeleti folyosón, majd a csendnek Tammy vetett véget.
-Félek.
-Nincs mitől, hidd el.
E percben pedig a csengő megszólalt...

~7. rész

Azzal a lány felszállt a buszra az pedig néhány másodperc után fokozatosan gyorsulva elindult. Harry nézett a busz után, ami már elég messze járt, majd hirtelen lefékezett. A fiú aggódva futott a busz felé, majd hallotta, ahogy az ajtó kinyílik, s a lány zokogva száll le.
Az út menti lámpa halványan megvilágította az arcát, amin megcsillantak a könnycseppek. Harry beérte a nagy távot, s most ott álltak megint fél méterre egymástól, mint pár perce.
-Nem zavarnék, de most akkor mi lesz? - szólt le a buszsofőr a járatról.
Gondolkodás nélkül vágta rá Harry:
-Nyugodtan menjen tovább Uram.
Az ajtó becsukódott és újra elindult a busz, most véglegesen elhagyva Holmes Chapelt.
A fiú ismét csak Tammyre nézett, ő pedig arcát törölgetve csodálta a talajt. Vagyis csak nem mert felnézni rá.
Nem gondolkodott, átölelte csendben a lányt. Ott álltak ketten az út mellett, a lámpa rájuk világított a tél végi hidegben.
-Gyere menjünk szépen haza.
Azzal visszafordult abba az irányba, ahonnan jöttek. Pár lépés után észrevette, hogy Tammy nem megy utána erre csak kérdőn visszanézett. Ott állt, ahol a busz letette, úgy nézett ki gondolkodott egy kicsit, de csak pár pillanat erejéig, mert gyorsan megindult ő is, s immáron ketten mentek vissza a házba.
-Én...én csak nem akartam úgy odaállni, hogy ennyi idősen...egy senki vagyok.
-Nem va...
-Kérlek, hadd mondjam végig. Szeretném, ha büszkék lennének rám, mert én érzem, Harry tényleg van itt bennem valami, ami azt sugallja, hogy megbánták, ahogy eldobtak és hiányzom nekik, de nem szeretnék úgy hazatérni, hogy egy senki vagyok, mert lehet, hogy akkor megint eldobnának, és azt nem akarom. Nem akarok nálatok sem zavarni, meg felborítani az életetek rendjét a nyomorúságommal, úgyhogy jó lesz nekem egyedül, majd keresek valami helyet.
Tammy hangja elhalkult, valószínűleg befejezte mondandóját, úgyhogy Harry végre meg tudott szólalni:
-Először is: nem vagy senki. Igenis vagy valaki, mert van benned valami különleges, mint valamilyen természetfeletti erő..És biztos van valami, amiben nagyon jó vagy. Ha pedig a szüleid másodjára is eldobnának, akkor az őket minősíti és nem éri meg miattuk bánkódni, annál gonoszabb dolog nincs a földön, hogy a szeretteinket megtagadjuk, szerintem. Másodszor pedig: nálunk fogsz lakni, hidd el ha felajánlom, akkor az úgy van és nem kényszerből mondom. Szeretném, ha ott laknál. Szeretnék segíteni. Együtt...megoldjuk a dolgokat. Rendben?
Ránézett Tammyre, mert nem érkezett válasz, ő csak szó nélkül bólogatott. Szeménél ott csillogott a boldogság és a hála könnye.
Mindketten megnyugodva, ámbár fáradtan léptek be a lakásba. Hosszú és drámai volt a mai nap kettejük számára. Csak aludni akartak, s talán fel sem ébredni.
Egy részen talán mindenki ezt akarja néha. Csak aludni és álmodni, mert az álmokban olyanok lehetünk, akik akarunk. Olyan emberek vesznek körül, s olyan dolgok történnek, amiket szeretnénk, hogy megtörténjenek. Ott nincs negatív dolog, ami lefárasztana. Nem kell aggódnunk, idegeskednünk így nem is jönnek elő ráncaink, az öregedés, elmúlás jele. Kicsit mintha fiatalok maradhatnánk örökre.
S a valóság egyfajta rémálom olykor-olykor, mert nem mindig alakulhat minden úgy, ahogyan azt mi terveztük. Fáradtak leszünk, mert nem mindig ér minket pozitív történés, néha könnyeinket törölgetjük. Van, amikor már egyáltalán nem akarunk olyan helyzetben lenni, amilyenben vagyunk.
Ezt érezték talán ők ketten is. Csak kicsit lepihenni, s félretenni azokat a dolgokat, hogy nincs szülő, nincs munkahely vagy nincs magánélet a népszerűség mellett...
Szinte minden dologban különböztek, de a véglet volt a lényeg, amiben egyeztek: mindketten kimerültek lelkileg. Ez kötötte össze őket, s olyan erőt adott kettejüknek, ami segített nekik, közösen legyőzhették gondjaikat.
Kattant a zár, s Harry kinyitotta a ház ajtaját. Csend volt.
-Öhm...Harry. Anyukád..
Értette mire célozhatott Tammy.
-Nem haragszik meg, ha itt maradsz még.
-Jó elhiszem, de azért talán mégis csendben menjünk fel.
Így tettek. Lábujjhegyen lépkedtek a folyosón, de mégis amilyen gyorsan csak tudtak besiettek Harry szobájába.
***
Tammy szemei lassan nyíltak ki. A napsugár mindenképp be akart törni, s felébreszteni őt, hát sikerrel járt. Körülnézett, szerencsére már Gemma szobájában találta magát. Egyedül. Nem akart innentől kezdve minden egyes éjszakát Harryvel tölteni, mert úgy érezte furán jött volna ki.
Az óra reggel fél nyolcat mutatott. Nagyon elment az idő. Lelépett az ágyról, s kiballagott a szobából. Anne valószínűleg már dolgozott, nem volt otthon Harry viszont nem volt a saját szobájában, ezért gondolta a konyhában lehet. Így is volt.
-Jó reggelt Tam.
-Neked is.
-Gondoltam ma elmehetnénk az erdőbe kirándulni, tudod, ahol rád találtam - vigyorgott büszkén - beszélgetünk, viszünk ennivalót is. Na mit szólsz?
-Remek, de nem kéne valami..valahogy, szóval nem lesz belőlem csak úgy valaki a senkiből, hogyha erdőben sétálok. Szerintem úgy nem nagyon találok állást. Remélem érted.
-Persze, de azt hittem arra még ráérünk később is, kicsit megismerjük egymást és talán közben felfedezzük, hogy valamiben nagyon ügyes vagy.
-Jó végül is miért ne? Egy feltétellel - húzódott mosolyra Tammy arca.
-Hűha és mi az?
-Énekelsz nekem.
-Szeretnéd?
-Igen, kíváncsi vagyok. - pirult el a lány.
-Nos, minél előbb reggelizünk és elindulunk annál hamarabb megtudhatod, milyen hangom van.
Nekiláttak az evésnek. Harry igen jó rántottát készített, ami laktató volt és nagyon finom.
Tammy észrevette a sarokban összekészített hátizsákot.
-Már össze is pakoltál a túrára. Ez igen.
-De ha ilyen ruhában maradsz - mutatott a fehér pólóra és nadrágra ami pizsamaként funkcionált - sosem tudunk elindulni. Nyomás felfelé válassz ki valamit.
***
-Régen anyával és a nővéremmel sokat jöttünk ki ide az erdőbe kirándulni. - mesélte Harry, miközben egy magasabb domb oldalán mentek - Emlékszem mindig azon versenyeztem Gemmával, hogy ki ér előbb haza ebédre, anya pedig csak nevetett rajtunk. Imádtam azokat az időket..
-És apukád?
-Ő már jó ideje elhagyott minket, de tudod nem is nagyon hiányzik, mivel alig emlékszem rá. Nem is értem, hogy te...
-Annyi rossz szó és bántalmazás után jobban vágytam arra, hogy megismerjem a szüleim, mint hogy egy perccel és tovább maradjak bármelyik nevelőszülőnél. Tudod mindig abban reménykedtem, hogy talán megbánták és szeretnek még mindig. Hiába voltam annyi sok rossz emberrel körülvéve, nem tudtam és még most sem tudom elhinni, hogy aki rokonom, aki szeret az képes lenne elhagyni, mint ahogy te is mondtad. Rögtön meg tudnék nekik bocsátani, ha tudnám, hogy még mindig saját lányukként tekintenek rám.
-Megértem. A szeretet és a remény mindennél erősebb.
-De mindegy is most ne beszéljünk erről. Most hogy felnőttél, mi a munkád?
Harry lélegzete megakadt egy pillanatra. Látszott, hogy gondolkozik, mielőtt még megszólalna.
- Valahogy mindig jelentős része volt az életemnek a szereplés, az ének. De mindig is szerettem volna egy kis faluban élni, messze a sok embertől. Lenne egy szép tanyám tele rengeteg állattal és abból élnék meg. Mellé egy gyönyörű feleség, akit mindennél jobban szeretek, s 3 apró kis csöppség, a gyerekeink. Szerény, de boldog élet. Olyan csodás lenne, de oda jutottam, hogy van egy lakásom Londonban. Sok ember, sehol egy gyönyörű feleség...
Fejét lehajtotta és nem nézett Tammyre.
-Feleség? Hisz az még ráér nem? És különben is mi a rossz abban, hogy Londonban laksz? Álmaim városában.
-Igen, de tudom, hogy nekem most van itt az időm, hogyha én találok valakit, azt én szeretni fogom, olyannyira, hogy őt fogom elvenni és vele élem le életem további részét. Londonban pedig sok az ember, nagy a nyüzsgés. Az ember nem tud kikapcsolódni hacsak a szülei nem egy kis városkában élnek, ahova néha el tud jönni. Londonban nem lehet a parton sétálni délután a meleg időben a gyönyörű naplementét nézve, mert se meleg idő, se naplemente, csak a sötét felhők takarásában, ezért utazom sokat.
-Az is jó lehet.
-Na és veled mi a helyzet? Mi leszel most, hogy nagy lettél?
-A valóságban..nem tudom, de amikor a nevelőszülők bezártak a szobába és órákon keresztül nem engedtek ki elővettem a fiók mélyéről egy kis füzetet és irkálni kezdtem bele. Eleinte kis meséket, versikéket. Aztán nagyobb koromban novellákat. Emlékszem vagy 4 olyan füzetke megtelt, de aztán egyszer már nem volt ott a fiókom helyén. Eltűnt. Soha többé nem találtam meg az írásaim, és aztán valahogy abba is hagytam. De arról álmodoztam, hogy emberek százai olvassák a könyvem, mindenki szemében ismert leszek, s majd ott állnak a szüleim és büszkén törölgetik könnyeiket. A nevelőszülők meg a gyerekek bocsánatért esedezve kérnek tőlem aláírást a könyvhöz, s bánják rossz tetteiket, amiket velem tettek. Gyerekes.. - mosolyodott el keserűen - Reménykedhetek, ha legalább abba a kis pékségbe felvesznek takarítónak, ahol tegnap voltunk.
-Nem ez nem gyerekes! Ez nagyszerű Tammy. Írhatnál dalszöveget én pedig elénekelném. Lehet belőled még híres író. Megvan, ez az. Látod mondtam én, hogy majd a megismerkedésünk közben rájövünk miben is vagy olyan jó. - csillant fel Harry szeme.
-Nem Harry ez nem olyan egyszerű.
-Miért nem az? Meg sem próbáltad még. Egy álom csak egy álom, egészen addig, amíg úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed. - kacsintott Tammyre.
-Bolond vagy.
-Te pedig egy tehetséges író. Ketten legyőzhetetlenek vagyunk ezekkel a szuper erőkkel.
Mindketten nevetni kezdtek ezen, miközben Harry átölelte.
***
-Kicsim tovább bent kell maradnom a munkahelyemen. Elleszel otthon egyedül gondolom.
-Nem vagyok egyedül Anya. Tammy itt maradt egy kis időre. Remélem nem gond, majd mindent elmesélek.
-Ohh szólhattál volna előbb is. Be kellett volna vásárolni most mit fog gondolni rólunk? Nincs semmi otthon.
-Dehogyis Anya nincs semmi gond nyugodj meg. Várunk haza. Szeretlek.
Azzal Harry letette a telefont.
A kandalló mellett feküdtek két babzsákfotelben. A tűz ropogott, s szinte csak háttérzajként szólt a TV miközben ettek.
-Talán szakács is lehetnél, erre még nem gondoltál?
-Nem az én stílusom. Néha jó, mert kikapcsol, de nem tudnék egész nap a konyhában lenni emberek közt, ráadásul nap végére tiszta ételszagú lenne a hajam. - érintette végig az említett részt.
-Jaj látom tudsz te nyafogni is. Mi a bajod az emberekkel? Annyiszor mondtad már, hogy nem értem, muszáj megkérdeznem.
-Tudod, ha sokáig körbe vagy véve egy nagyobb társasággal hiába jó az egész, de egy idő után a csend és a nyugalom után vágyakozol. Az emberek közt folyton impulzusok vesznek körbe, nincs idő arra, hogy csak úgy néha félreállj és pihenj, mert folyamatosan ott kell lenned, ez a dolgod. Néha csak belegondolok milyen jó lenne egész nap könyvet olvasni vagy zenét hallgatva csak kifeküdni és nézni a csillagokat. Nem lehet, mert másnap korán kelni kell és vissza kell menni az emberek közé. Nem akarod néha csinálni, amit csinálni akartál. Ez persze természetes. Nem minden lehet mindig jó...
-Értem.
Kisebb hallgatás után Tammy újra megszólalt:
-És ha nekem még sosem volt jó?
Harry tudta mire céloz a lány.
-Megmondtam, együtt megoldjuk. - ölelte újra át, s figyelmük most már teljes mértékben a televízió felé irányult.
-Köszönöm, hogy itt lehetek.
-Köszönöm, hogy itt vagy.

Facebook csoport!!

Sziasztok!

Először is holnap jövök új résszel remélem már várjátok.
Másodszor pedig úgy gondoltam, akit érdekel létrehoztam egy Facebook csoportot, ahova kiírom, hogy mikor várható új rész és egyéb fontos információkat a bloggal kapcsolatban. Ha van kedvetek csatlakozzatok nyugodtan itt: https://www.facebook.com/groups/995854493826457/?fref=ts

További szép napot! Holnap jövök. :)

~6. rész

*Harry szemszöge*

-Tammy.
Nem válaszolt, csak elindult előre. Megsértődött, de nem tudtam min. Gyorsan karja után nyúltam és visszahúztam magamhoz. Elég közel került hozzám, a hideg levegő, amit kifújt elérte az arcom.
Fejezd be, hogy folyton rángatsz! - szólalt meg végre.
Hangja kellemes és megnyugtató volt, amikor pedig haragosan beszélt - mint most is - annál aranyosabbat el sem tudtam volna képzelni. Nem keltett bennem félelmet, hogy tényleg mérges rám, helyette inkább csak nevetve magamhoz öleltem volna, de nem tettem...
-Te meg azt, hogy folyamatosan elrohansz tőlem. Mi a baj? Megbántottalak?
-Nem..nem szólok semmit, te kérted.
Nem bírtam tovább kitört belőlem a nevetés. Rögtön rájöttem, hogy az volt a problémája, ahogy a boltban kicsit felemeltem rá a hangom. Nem gondoltam komolyan, még nem ismert ennyire, hogy ezt tudná. Olyan volt, mint egy kis aranyos, hisztiző gyerek. Sosem láttam még ilyen csodálatos teremtést.
-Most mi van? Miért röhögsz?
-Semmi, csak aranyos, ahogy így duzzogsz.
-Hát örülök de ez nem vicces. Úgy beszéltél velem, mint egy kutyával. Én..én nem szeretem, ha így szólnak hozzám...
Erre beugrottak a tegnap elhangzott szavai. Bele sem mertem gondolni, hogy bánhattak vele kiskorában a számára idegen szülők.
-Nagyon sajnálom, nem kellett volna így viselkednem veled.
-Mindegy, nincs probléma. Egyébként miért volt rajtad kapucni?
Túl forró Harry. Gondolkodtam magamban. Mit kéne erre válaszolnom? Nem tudhatja meg. Még nem.
-Csak..nem szerettem volna összefutni bizonyos személlyel.
Nem mondtam meg a teljes igazságot, tudtam. Tammy elhitte, és nem kérdezősködött erről tovább, mégis a mellkasom hihetetlenül el kezdett szúrni a lelkiismeret furdalástól. Mit mondhattam volna? Ja bocsi csak eléggé híres vagyok és nem akarom, hogy a paparazzók észrevegyenek, mert pihenésre van szükségem itthon, nem értelmetlen pletykák olvasására. Nem akartam, hogy ezt megtudja, mert féltem, hogy akkor teljesen máshogy kezelne. Túlságosan is kedveltem ahhoz, hogy ez bekövetkezzen.
Nem mondott semmit, és én sem tudtam, úgyhogy csendben értünk el a házunkig.
Fél kettő. Még alig 5 óra van hátra. Istenem, csak most történne valami. Hózápor, de olyan, hogy még az idő is befagyna. Megszűnne minden létezni, csak mi lennénk. Nem lenne buszjárat, nem lenne szülők utáni keresés. Volt benne valami, ami megfogott, és nem eresztett. Talán a gyönyörű barna haja vagy az ajkai vagy a reménytől csillogó szeme. Nem volt makulátlan, de az aurájából valami olyan magával ragadó dolog sugárzott, hogy éreztem ő a sorsom. És nem két napra.
-Mikor jön majd egyébként a buszom?
Magamban azt gondoltam, hogy bárcsak sosem jönne, de persze neki azt mondtam, hogy hatkor.
Felajánlotta, hogy segít nekem, mire vigyorra húzódott a szám. Nem volt olyan visszahúzódó, mint tegnap. Belegondoltam, hogy mennyire oldottabb lenne a hangulat pár hét vagy hónap után. Mennyire ellenénk. Itt van rá egy év, amíg a szünet tart, addig biztos nem lenne semmi bonyodalom. Végre találhatnék olyan embert, aki megért és akkor is ott lenne, amikor nehezebb és nem érdekelné, hogy esetleg ismert vagyok ő kiállna mellettem, mint egy igaz barát. Éreztem, hogy annyi idő után ő az, aki erőt tudna adni, és ezt a kapcsolatot most kéne megalapozni.
Gondolataim közben kipakoltam a hozzávalókat, és elmagyaráztam Tammynek, hogy mit csináljon.
-Rendben én megcsinálom a Carbonara-t mivel muszáj megkóstolnod, mielőtt elmész. Te pedig elkészíted a muffin-t, persze segítek majd neked ha nem megy.
Azt láttam, hogy szavaim hallatán Tammyből egyre inkább csak készül kitörni a nevetés.
-Valami probléma van?
-Nem, nem semmi, csak nagyon mulatságos, ahogy itt okoskodsz.
Egy részről igaza volt, szerettem komolyan csinálni, amit csinálok, de azért mindig is vittem bele egy kis mókát. Kicsit megjátszva folytattam:
-Kikérem magamnak, én profi vagyok. Mellettem pedig nem lehet szórakozni, ha főzésről van szó. Most pedig munkára.
-Igenis főnök! Mit kell tennem?
Jó volt nézni, ahogy percről percre egyre felszabadultabb itt nálam.
-Na ezt már szeretem, keverd össze ebben a tálban a hozzávalókat.
Közben én feltettem forrni a vizet, amibe majd a tésztát teszem. Láttam, ahogy Tammynek gondja akad a liszteszsacskóval, majd odamentem segíteni. Elég érdekes csomagolása volt. Szinte sehogy sem lehetett felbontani.
-Tudod mit, hozok egy ollót.
-Ne nem kell mindjárt kész.
A következő dolog pedig amit észleltem, az az volt, hogy egy nagy adag liszt kerül az arcomba. Alig bírtam kinyitni a szemem, undorító íze volt, próbáltam megakadályozni, de mindenhogyan került a számba is.
Meglepett a dolog, de rögtön tudtam, hogy vissza kell vágnom, még ha nem is direkt volt. Ránéztem a ragacsos masszára, már úgyis annyira mindegy volt, így hát belenyúltam, s amilyen gyorsan csak tudtam Tammy arcára kentem. Gyors volt a reflexe, de nem elég gyors, s egész feje barnára színeződött a kakaótól. Éreztem, ahogy ujjaim hozzáérnek puha, telt ajkaihoz. Imádtam ezt a pillanatot. Ilyenből akartam még százat és százat, ezért sem akartam, hogy elmenjen.
Feleszmélve a meglepettségből hangosan kezdtünk el egyszerre nevetni. Hangunk összecsengett. Az ő bársonyos, mint egy szellőfúvás hangja az én mély, rekedt hangszínemmel. Boldogság árasztotta el egész testem, minden porcikámat.
-Ha..Harry elég fáj a hasam.
Kellett még egy kis idő, mire mindketten be tudtuk fejezni a nevetést.
-Szóval ilyen a te komoly főzőiskolád. Szeretnék beiratkozni. - szólalt meg Tammy.
-Ez csakis a te jelenléted miatt történt. Igenis komoly és precíz vagyok. Egyébként, ha be akarsz iratkozni, maradj itt. Ne menj ma el - kacsintottam rá.
Láttam, ahogy erre csak szomorúan lehajtja a fejét. Fenébe, nem kellett volna ezt mondanom, most oda ennek a csodálatos pillanatnak
-Héé na, hagyjuk a témát nem akartam, hogy rossz kedved legyen emiatt. Naa nevess újra.
Pár pillanat gondolkodás után eszembe jutott, hogy tudnám jobb kedvre deríteni. Elkezdtem csikizni a hasán, mire nem tudta abbahagyni a kacagást. Gemmával is ezt csináltuk mindig kiskorunkban. Ő lányosan besértődött, nekem erre lelkiismeret furdalásom lett és így engeszteltem ki.
-Jó elég fejezd be - kiáltotta nevetve - már jó kedvem van!
-Meg kéne mosakodnunk.
Még mindig ott álltunk csupa koszosan. Láttam, ahogy odament a mosogatóhoz én meg addig megnéztem, hogy forr-e már a víz. Persze a fehér por még mindig ott volt a fejemen, én meg úgy hajoltam oda.
-Mit csinálsz, te mesterszakács? - kiáltott rá nevetve. - beleesik a liszt meg minden, ami a fejeden van!
A következő dolog, amit észleltem, az egy textildarab az arcom előtt, majd Tammy közelsége, ami igen jó volt. Ezt ő is észrevette és láttam, ahogy zavarában inkább tett hátra pár lépést.
Elszállt a pillanat. Ugyanolyan visszahúzódó lett, mint legelőször. Kérdőn pillantottam felé, de ő csak halványan odamosolygott és ennyi.
Szinte kínos csendben folytattuk tovább a főzést. Próbáltam valamivel előállni, de nem tudtam mit mondjak. Csak ebéd közben szólalt meg:
-Tényleg értesz ehhez. Nagyon finom lett.
-Köszönöm, örülök, ha ízlik.
Tovább ettünk. Ránéztem az órára, alig több mint két óránk maradt.
-Anya lassan hazaér. Addig menjünk fel összepakolunk neked. - mondtam neki, miután befejeztük az étkezést.
-Rendben - válaszolt szűkszavúan Tammy.
Felkaptam a lépcső melletti szatyrot és vittem magammal felfelé. Bementünk a szobába ott pedig letettem és egy bőrönd után kerestem, amibe belepakolhatom az újonnan vett dolgait. Mivel Gemma régi ruhája passzolt rá, ezért gondoltam nem lesz gond, ha veszek ugyanakkora méretűeket. Azért mégse menjen haza annyi év után szakadtan.
Láttam, ahogy körbenéz a szobámon, s tekintete a képekkel teli polcokon állapodik meg. Csak kérlek most ne ismerje fel. Talán a többi fiúból rájön. Idegesen hajtogattam össze a ruhákat.
-Ők a legjobb barátaid?
Láttam ahogy rámutat egy nemrég készült képre. Zayn már nem volt velünk. Csak négyen voltunk rajta, egy fellépés után készült.
-Mondhatni. - próbáltam szűkszavúan válaszolni és túlesni a témán.
Szerencsére abba is hagyta és közelebb jött hozzám, miközben én továbbra is pakoltam neki.
-Ugyan, ezt már nem hagyhatom, hogy odaadd a bőröndödet. Jó lesz nekem a zacskóba. Épp elég, hogy költöttél rám és vettél nekem ruhákat.
-Ne aggódj nagyon sok van nekünk itthon.
-Sokat utaztok?
Megint. Annyi kérdés. Rá fog jönni és nekem ennyi volt.
-Khm..én...igen.
-Hova szoktál menni?
Láttam, ahogy felcsillantak a gyönyörű szemei. Elbűvölő volt, de próbáltam ugyanolyan tartózkodó lenni ebben a témában, nem varázsolhatott el.
-Sok helyre. Ide-oda.
-Például? - kíváncsiskodott tovább.
-Voltam már Amerikában, Európa többi részén meg ilyenek.
-Hű ez annyira klassz.  Én is mindig szerettem volna utazni. Az volt az álmom, hogy bejárom az egész világot.
Mosolyra mozdult a szám, ahogy láttam mekkora élvezettel magyaráz.
-Miért csak volt? Nagyon sok időd van még, hogy valóra váltsd.
-Nem hinném, hogy lenne rá annyi keresetem..
-Hát, ha nem felejtesz el én elviszlek egyszer magammal.
Ez egy jó próbálkozás volt éreztem. Talán erre marad. Minden erőmmel azon voltam, hogy kihasználom az összes olyan pillanatot, amivel maradásra tudom bírni. De azt is tudtam, hogy nagyon szeretné a szüleit látni, és ezt nem akadályozhattam meg, hisz fordított esetben én is el akartam volna jutni a rég nem látott rokonaimhoz. Bár egy részben velem is így volt, amikor turnézni voltam.
Szavaimra Tammy csak felnevetett.
-Komolyan mondtam. - tényleg látni akartam még.
-Nem hinném, hogy erre sor kerül..
-Nem, nem csak azt. Azt is, hogy ne felejts el engem.
-Nem foglak.
Mindketten elmosolyodtunk és segített bepakolni a bőröndbe. Kihasználtam az utolsó egy órát és végigbeszélgettem vele mindenről, amiről csak lehetett.
Kijöttünk a szobámból és indulásra készültünk. Láttam, ahogy anya épp akkor lép be az ajtón, amikor mi jöttünk le a lépcsőn.
-Már mész is? - ajkait lebiggyesztette elszomorodva.
-Igen. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem, nagyon sokat jelent ez nekem.
-Ugyan, semmiség. Majd gyere be ha errefelé jársz, szívesen látunk!
Közben bementem a konyhába és összeszedtem néhány ételt, amit majd Tammy az útra visz.
Hát ennyi volt. Tudtam már nem ér semmit, mégis rekordlassúsággal vettem fel a cipőmet. Kint a februári időben már sötét és hideg volt, összébb húztam magamon a kabátot. Elfáradtam a nap végére, nem tudtam már mit mondhatnék neki, ezért a buszmegállóig szinte meg sem szólaltunk. Ez most amolyan nyugodt csend volt, nem az a kínos.
-A telefonszámomat eltettem a bőröndbe. Majd ha odaértél kérlek hívj fel. - mondtam neki.
-Rendben. Én...köszönök mindent. Tényleg.
Elmosolyodtam. Végignéztem az arcán, aztán majdnem mondtam valamit, ami először eszembe jutott de helyette csak így szólaltam meg:
-Nincs mit. Örömmel tettem. Ahogy anya is mondta, tényleg bármikor szívesen látunk...Nem szeretném...ha ez lenne az utolsó alkalom. Nem tudom miért, de nem lenne jó.
Hirtelen Tammy apró, vékony kis kezeit éreztem testem körül. Annyira meglepett, de gyorsan én is átöleltem, s karomban szorítottam, amíg csak tudtam. Sajnos a pillanatot a való igazság törte meg azzal, hogy érkezett a busz. Történt valami, amíg vele voltam és nem volt szokványos, de élveztem. Most pedig tudtam, hogy vége és visszatérhetek az unalmas hétköznapokba, amit nem akartam.
-Nos akkor viszlát Harry.
-Viszlát Tammy. Jó utat!
Végig csak figyeltem, ahogy felmegy a lépcsőfokokon, odaadja a pénzt a sofőrnek, az pedig elhajt előttem. Meredtem utána, miközben a hűvös szél arcomba fújt. Arra lettem figyelmes, hogy a busz hirtelen megállt. Aggódva kezdtem el hihetetlen tempóban futni. El sem tudtam képzelni mi történhetett, amikor csak azt láttam, hogy könnyes szemekkel száll le a buszról...

Első díjam

Sziasztok!

Nagyon meglepette, amikor tegnap megkaptam életem első díját a Tündérszó írójától. Nagyon szépen köszönöm! 

Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad. ✓
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. ✓
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. ✓
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. ✓
5. Válaszolj a 12 kérdésre. ✓
6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. ✓
7. Kommentelj annak a blogán egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jár a visszajelzés. ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. ✓
8. Cserélj linket. ✓
9. Küldd tovább 12 5 embernek a díjat. 
10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen. ✓

12 dolog a Tündérszóról

1. Nagyon tetszik az alapsztori, bár nagyon nem szoktam ilyen stílusú blogokat olvasni.
2. Rövidek a részek, lehetnének szerintem hosszabbak.
3. Nagyon jól meg van fogalmazva, néhol éreztem azt, hogy egy kicsit szétszórtabb, bár ez nálam is előfordul tudom. :)
4. E/3-ban íródott, és ez nagyon jól megy a blog stílusához.
5. Kicsit szerintem lehetnének világosabbak a betűk.
6. Kicsit magamra ismertem néhol a történetben.. :)
7. A főszereplő kicsit esetlen, de érezni lehet benne, hogy majd valami különleges fog vele történni.
8. A sztori egy Viki nevű lányról szól, akit sokan Moon-nak hívnak.
9. A cím alapjából is ítélve a sztori egy misztikus, szerelmes történet.
10. A blognak van Facebook oldala.
11. Nagyon tetszik ez az egész lilás stílusa az oldalnak.
12. A történet nagy része az iskola körül játszódik.

12 dolog az én blogomról

1. A blogom szintén E/3-ban íródott.

2. A bevezető nem írja le a történeteket nagy vonalakban, hogy felkeltse az érdeklődést, hanem inkább tényleg valahogy elkezdi a sztorit. Így félek, nagyon senki nem tudja, hogy most mit is olvas, de remélem így is tetszik.

3. Igen jól van bevallom Harry Styles életem szerelme. Persze, hogy olyan dologról/személyről írok blogot, amit/akit szeretek. Ettől még nem teljes mértékben a One Directionről szól a történet, szóval nem szeretnék senkit emiatt elriasztani.

4. Szeretném befejezni ezt a történetet. (Sajnos eddig még semmit nem fejeztem be..)

5. A történet fő női szereplője egy árva lány, de ez remélem feltűnt :D

6. Vannak már terveim az egész történettel kapcsolatban, szóval nem csak írom bele a nagyvilágba egyik részről a másikra.

7. Nagyon szeretek befejezni egy részt úgy, hogy izgatottan és kíváncsian várjátok a következőt.

8. Komolyabb elképzeléseim is vannak a történettel, de ezt még nem mondhatom el.

9. Még ha az elején nem is, de a sztori vicces és érdekes lesz, nem ez a szenvedő és sablonsztori.

10. Próbálok minden héten legalább 2 vagy esetleg több részt is feltenni.

11. Ez egy fanfiction. :D

12. Elfogadok bármilyen építő kritikát, kommentet a bejegyzéseknél, mert jól esik ha kapok egy kis pozitív visszajelzést. :) 

Kérdések

1. Mióta blogolsz?

2014. óta, de nem folyamatosan.

2. Egy vagy több blogod van?

Ezen kívül még van egy, de nem fejeztem be és nem is lett túl jó :/

3. Mióta írsz? Gondoltál már arra, hogy egy kiadónak megmutasd a blogod?

Ezt a blogot február óta írom. Nem hinném, hogy ez a történet lenne olyan szinten, de örülnék, ha egyszer megjelenne egy írásom. :)

4.Miről szól a blogod nagyjából?

Egy árva lányról és Harry kapcsolatáról. Persze a lány keresni fog a szülei után, és szóba kerül a One Direction is, de ennél többet nem mondhatok. :) 

5.Mit tartasz előnyben mások blogjában? Mi az ami neked bejön egy blogon?

Szeretem, ha izgalmas. A fanfiction-t előnyben részesítem. :D

6. Ki a kedvenc karaktered, akit te alkottál?

Mivel még elég sok szereplő nem jött képbe, ezért így nehéz, de hát egyértelműen Harry karaktere a kedvencem, de ezt remélem nem is kell magyaráznom miért. :)

7. Mi ösztönzött az írásra? Miért írsz?

Beteg voltam és csak úgy unalmamban elkezdtem írni valamit. Megmutattam egy-két embernek és pozitív visszajelzéseket kaptam vissza, úgyhogy folytattam. Imádom ha az emberre érzéseket tudok gyakorolni az írásommal.

8. Van a családodban, környezetedben valaki, akinek megmutattad az írásod?

Anya. Anya az előző történetemet is figyelemmel követte és nagyon tetszett neki. Most is mindig noszogat, hogy írjam meg a következő részt. Szóval mellette nem lehet abbahagyni. :D Nagyon szeretem és örülök, hogy néha már veszekszik ezért velem. És persze a barátaimnak és megmutattam, mert nekik és kíváncsi voltam a véleményükre.

9. Mi a véleményed a fanfiction-ről?

Fanfiction-t írok. Fanfiction-t olvasok. :)

10. Melyik a kedvenc könyved?

Gyönyörű sorscsapás és társai. Mindenkinek ajánlom. Teljesen megtaláltam benne az én stílusomat.

11. Melyik az a blog, melyet valaha olvastál és egy-egy helyzetben, vagy csak úgy beugrik.

http://bri-iwantfly.blogspot.hu/ Imádtam. Leírhatatlan érzéseket tett velem. Nem tudok erre mit mondani, csak azt, hogy olvassátok el!!

12. Melyik volt az első blog, amit olvastál?

Sajnos erre már nem emlékszem. :/

Az én kérdéseim

1. Mikor kezdtél el írni?

2. Szoktál nézni sorozatokat, és ha igen akkor miket?

3. Mi a kedvenc könyved?

4. Hogyan kezdtél el írni?

5. Szoktál olvasni fanfiction-t?

6. Melyik a kedvenc blogod?

7. A közeledben tud arról valaki, hogy írsz? Ha igen, mi a véleményük róla?

8. Mi jellemző az írásodra?

9. Tervezed, hogy esetleg később kiadod egy művedet?

10. Van olyan, ami hatással van rád az írással kapcsolatban? (író, könyv, híres személy)

11. Kóla vagy kávé? Pizza vagy tészta? :D

12. Találkoztál már eddig a blogommal, vagy csak most először?

És akiknek küldöm a díjat:

Enemies

Unbreakable

One by one

Gotta Get Out

Nobody's going to save me

~5. rész

Harry ránézett a lányra, de ő meg sem szólalt.
-Tammy.
De ő csak sétált tovább előre, mert már messziről látta, hogy hol lehet a ház. Egy váratlan pillanatban viszont valaki megragadta a kezénél fogva, és visszahúzta.
-Fejezd be, hogy folyton rángatsz! - szólalt meg végre.
-Te meg azt, hogy folyamatosan elrohansz tőlem. Mi a baj? Megbántottalak?
-Nem..nem szólok semmit, te kérted.
Harry erre csak hangosan felnevetett.
-Most mi van? Miért röhögsz?
-Semmi, csak aranyos, ahogy így duzzogsz.
-Hát örülök de ez nem vicces. Úgy beszéltél velem, mint egy kutyával. Én..én nem szeretem, ha így szólnak hozzám...
Mire a fiúnak leesett, mire is gondolt ezzel.
-Nagyon sajnálom, nem kellett volna így viselkednem veled - nézett megbánóan Tammyre.
-Mindegy, nincs probléma. Egyébként miért volt rajtad kapucni?
Erre a kérdésre hirtelen nem tudta mit válaszoljon.
-Csak..nem szerettem volna összefutni bizonyos személlyel.
Ha úgy vesszük Harrynek ez a mondata egy részről igaz volt, még ha nem is teljesen. de Tammy elhitte. Emiatt egy kicsit lelkiismeret furdalása volt, de úgy érezte ezt nem kéne elmondani neki, főleg mivel tudta, hogy ma látja a lányt utoljára.
Azt a pár métert, ami a házukig vezette csendben tették meg.
Az óra fél kettőt mutatott.
-Mikor jön majd egyébként a buszom?
-Hatkor - felelte Harry, miközben pakolta ki a megvásárolt dolgokat. -Gondolom nagyon éhes vagy már. Sietek, gyorsan összedobok valamit.
-Segítek, úgy biztos gyorsabban haladunk.
-Rendben - mosolyodott el Harry.
Elővett minden hozzávalót, majd mondta Tammynek az utasításokat.
-Rendben én megcsinálom a Carbonarat mivel muszáj megkóstolnod, mielőtt elmész. Te pedig elkészíted a muffint, persze segítek majd neked ha nem megy.
Ahogyan komollyá és fontoskodóvá vált Harry a konyhában a lánynak nevetnie kellett ezen.
-Valami probléma van?
-Nem, nem semmi, csak nagyon mulatságos, ahogy itt okoskodsz.
-Kikérem magamnak, én profi vagyok. Mellettem pedig nem lehet szórakozni, ha főzésről van szó. Most pedig munkára.
Vicces volt, ahogy így megjátssza magát, de mégis komolyan vette. Így hát Tammy is benne volt ebben:
-Igenis főnök! Mit kell tennem?
-Na ezt már szeretem - mosolyodott el, úgy hogy a kis gödröcskéi megjelentek - keverd össze ebben a tálban a hozzávalókat.
Tammy így tett, beletette a tojásokat, a kakaóport és minden mást, amit a recept irt. A liszteszsacskóval akadt egy kis gondja, úgy csomagolták be, hogy alig lehetett kinyitni.
Harry ezt észrevette és odament hozzá segíteni. Össze-vissza próbálták felbontani, de nem ment sehogy sem.
-Tudod mit, hozok egy ollót.
-Ne nem kell mindjárt kész.
Azzal a lány egy hirtelen mozdulattal akkorát rántott rajta, hogy az egész zacskó kiszakadt, aminek egy jó nagy tartalma Harry arcába ment a többi része pedig a földre.
A fiú egy pár másodpercig fel sem fogta, mi történt, majd amikor igen gyorsan belenyúlt a ragacsos, kakaós masszába, és mielőtt Tammy lehajolt volna a keverék már az arcában landolt.
Ott álltak a liszttel és a többi hozzávalókkal a fejükön, majd egyszerre törtek ki hangos nevetésben, úgy hogy az egész üres ház tőlük zengett. Ez volt talán az első felszabadult pillanatuk, amikor a lány nem feszengett és önfeledve nevettek a butaságukon, mint két kisgyerek.
Harry szinte már majdnem a földön fetrengett.
-Ha..Harry elég fáj a hasam. - nevetett tovább Tammy.
Pár perc elteltével végre le tudtak csillapodni.
-Szóval ilyen a te komoly főzőiskolád. Szeretnék beiratkozni.
-Ez csakis a te jelenléted miatt történt. Igenis komoly és precíz vagyok. Egyébként, ha be akarsz iratkozni, maradj itt. Ne menj ma el - kacsintott rá a lányra, ő pedig szomorúan sütötte le a szemét válaszként.
-Héé na, hagyjuk a témát nem akartam, hogy rossz kedved legyen emiatt. Naa nevess újra.
Azzal Harry a lány hasa felé nyúlt, majd elkezdte csikizni őt. Újabb csata kezdődött.
-Jó elég fejezd be - kiáltotta nevetve - már jó kedvem van!
-Meg kéne mosakodnunk. - jelezte, hogy még azóta is ott álltak koszos fejjel.
Tammy odament a mosogatóhoz, majd elkezdte lehámozni magáról a kakaós réteget. Odapillantott Harryre, s észrevette, hogy a lisztes fejével a lábas fölé hajolva kevergette a tésztát.
-Mit csinálsz, te mesterszakács? - kiáltott rá nevetve. - beleesik a liszt meg minden, ami a fejeden van!
Odarohant egy vizes konyharuhával és eltakarta a fejét, amire a fiú hátrébb lépett. Észre sem vette idáig Tammy, hogy mennyire közel került szó szerint a fiúhoz. Hirtelen abbahagyta a nevetést és messzebb állt tőle.
"Mit csinálok én?" Kérdezte magában. Furának gondolta ezt a dolgot, és rögtön szégyenlőssé vált. Ő nem ilyen nyitott az emberek felé. Úgy érezte nem helyén való ilyen felszabadultnak lennie.
Harry észrevette, hogy a lány visszafogottabbá vált megint, mire csak kérdőn nézett. Erre ő csak egy erőltetett mosollyal válaszolt. Mintha megint minden az elejétől indult volna. Olyan jól elszórakoztak, már kezdte kicsit biztosabban érezni magát a társaságában, mégis valami most visszarántotta. Talán az, hogy pár óra múlva indul a busz, amivel elmegy Liverpoolba a szüleihez és soha többé nem tér vissza, esetleg annyira, hogy mindent megköszönjön, és valahogy visszaadja neki az elmúlt két napban kapott dolgokat.
A főzés és az ebédelés innentől kezdve csendben ment tovább, csak annyira szólaltak meg, amíg megvitatták milyen finom lett az étel.
-Tényleg értesz ehhez. Nagyon finom lett.
-Köszönöm, örülök, ha ízlik.
Majd itt vége is lett a beszélgetésnek. Ebéd után az óra már majdnem négyet mutatott.
-Anya lassan hazaér. Addig menjünk fel összepakolunk neked.
-Rendben - válaszolt szűkszavúan Tammy.
Így is tettek, felmentek a lépcsőn. Harry vitt egy zacskót magával és együtt bementek most az ő szobájába.
Nem sokkal nézett ki másként, mint Gemmáé. A fal fehér volt, néhol fekete mintákkal. Pár szekrény és egy franciaágy volt a szobában. A helyiségben férfiillat terjengett, persze olyan, mint Harry kellemes illata volt. Sehol nem volt egy ruha sem szétszórva, minden katonás sorrendben helyezkedett el, mintha alig lakna itt valaki.
Tammy végignézett a polcokon és talált néhány olyan képet, ahol többször szerepelt három ugyanaz a srác Harryvel. Az egyiken felfedezett egy ismerős alakot. Nagyon hasonlított arra, aki ott ült vele a buszon, de már alig emlékezett az arcára és itt is másképp nézett ki, szóval nem volt benne biztos, hogy őt látja.
-Ők a legjobb barátaid? - mutatott a 3 másik fiúra.
-Mondhatni.
Közben látta, ahogy Harry egy kisebb bőröndbe pakol.
-Ugyan, ezt már nem hagyhatom, hogy odaadd a bőröndödet. Jó lesz nekem a zacskóba. Épp elég, hogy költöttél rám és vettél nekem ruhákat.
-Ne aggódj nagyon sok van nekünk itthon.
-Sokat utaztok?
-Khm..én...igen.
-Hova szoktál menni? - csillant fel Tammy szeme.
-Sok helyre. Ide-oda.
-Például? - kíváncsiskodott a lány.
-Voltam már Amerikában, Európa többi részén meg ilyenek.
-Hű ez annyira klassz. - tört elő hirtelen a kamaszkorú énje - Én is mindig szerettem volna utazni. Az volt az álmom, hogy bejárom az egész világot.
-Miért csak volt? Nagyon sok időd van még, hogy valóra váltsd.
-Nem hinném, hogy lenne rá annyi keresetem..
-Hát, ha nem felejtesz el én elviszlek egyszer magammal.
Erre Tammy csak felnevetett, hisz tudta, hogy ez sosem fog megtörténni.
-Komolyan mondtam.
-Nem hinném, hogy erre sor kerül..
-Nem, nem csak azt. Azt is, hogy ne felejts el engem.
-Nem foglak.
Egymásra mosolyogtak, majd együtt pakoltak be a bőröndbe. Közben kivételesen sokat beszélgettek az utolsó egy órában.
Lefelé indultak a lépcsőn, amikor Anne épp belépett az ajtón.
-Már mész is? - szomorodott el.
-Igen. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem, nagyon sokat jelent ez nekem.
-Ugyan, semmiség. Majd gyere be ha errefelé jársz, szívesen látunk!
Azzal nyomott egy puszit Tammy arcára. Közben Harry kihozta a becsomagolt ételt a konyhából, és indulásra készülődtek.
Harry szomorúan és meglehetősen lassan vette fel a cipőjét. Próbálta húzni az időt.
Elindultak a sötét utcán lefelé. Már kezdett lehűlni az idő. A buszmegállóhoz vezető út nyomasztóan telt. Valahogy egy a másfél nap nagy érzelmeket gyakorolt mindkettőjükre.
-A telefonszámomat eltettem a bőröndbe. Majd ha odaértél kérlek hívj fel.
-Rendben. Én...köszönök mindent. Tényleg.
-Nincs mit. Örömmel tettem. Ahogy anya is mondta, tényleg bármikor szívesen látunk...Nem szeretném...ha ez lenne az utolsó alkalom. Nem tudom miért, de nem lenne jó.
Valamilyen módon erre Tammy csak átölelte a fiút. Saját magát is meglepte ez a cselekedet, de mindkettőjüknek jól esett. Pár perc után lefékezett a busz előttük.
-Nos akkor viszlát Harry.
-Viszlát Tammy. Jó utat!
Azzal a lány felszállt a buszra az pedig néhány másodperc után fokozatosan gyorsulva elindult. Harry nézett a busz után, ami már elég messze járt, majd hirtelen lefékezett. A fiú aggódva futott a busz felé, majd hallotta, ahogy az ajtó kinyílik, s a valaki zokogva száll le...

~4. rész

Oldalra nézett. Harry is csak szó nélkül nézte őt.
-Nem tudom,mi lesz holnap. - törte meg a csendet Tammy.
-Nem is kell neked ezen aggódnod, nem akarom, hogy aggódnod kelljen többet az életben. Majd kitalálunk valamit.
***
A lány lassanként nyitotta ki a szemét. Mozdulni szeretett volna, de nem tudott, ugyanis testét két kar ölelte át. Csak másodpercek után ért el a tudatáig, hogy mi is történt. Ott aludt el az ő karjában.
"Úristen, mi történhetett? Alig emlékszik, olyan fáradt volt már. El kell mennem innen. Minél előbb. Ez már túl megy egy határon. Félek, ettől az egész helyzettől. Nem való nekem emberek társaságában lennem."
Próbált óvatosan, de gyorsan kibújni Harry karjai alól. A fiú felhorkantott, mire Tammy lélegzet visszatartva megállt, de aztán kifújta a levegőt, mert szerencsére csak átfordult a másik oldalára, és nem kelt fel.
A lány megfogta az egyik takarót, és abba belebújva, mint egy kis fehér jegesmedve kicammogott a teraszra. Úgy érezte friss levegő kell ahhoz, hogy tiszta aggyal tudjon gondolkodni.
"Oké. Gondoljuk végig! Miért akarna segíteni nekem egy vadidegen fiú? Persze lehetnek kedves emberek, de én még egyáltalán nem találkoztam olyannal. Egyáltalán mit keresek én egy olyan ember házában, akit nem is ismerek. Ugyanakkor itt biztonságban eléldegelhetnék egy darabig, de ez nagyon tiszteletlen lenne tőlem, hogy ebben a házban élek, az ételüket eszem, és még csak pénzem sincs, amellyel meghálálhatnám a segítségüket."
Az évek során, ahogy kislányból tinédzserré, majd most már nemsokára 21 évessé válik egyre jobban előjön belőle az igazi nő. Nem lehet kiigazodni rajta, egyszerre érez két ellentétes érzelmet. Most is így gondolkodott. El akart menni, de közben maradni is akart, mégsem tudta mi a helyes döntés.
"Bárcsak valahogy beleláthatnék.." Gondolatait egy hang törte meg:
-Hogy te mennyire kiszámíthatatlan vagy. Az egyik pillanatban még ott fekszel mellettem a másikban pedig itt kuporogsz kint a takaróval.
-Hát te meg ijesztő vagy.
-Én? Miért is?
-Mindig váratlan helyzetekben jelensz meg a hátam mögött és belesuttogod a fülembe a szavakat. Ez ijesztő tud lenni.
-Erre gondolsz? - hajolt ugyanúgy közel, talán még közelebb halkan és lassan mondva a szavakat, hogy Tammy gyomra szinte még bele is remegett.
-Fejezd be. - húzódott el mosolyogva. Nem akarta, de érezte, ahogyan elpirul. Erre Harry is csak szintén mosolygott.
-Egyébként van kávé és tea is. Hozzak fel?
-A kávénak örülnék.
Tammy egyedül maradt kint az erkélyen. Valahogy képtelen volt üres fejjel gondolkozni a dolgokon, amikor Harry ott volt mellette, jelenléte megszállta az agya minden egyes kis részét, s akarva akaratlanul is csak rá tudott figyelni.
Villámgyorsasággal ért vissza az említett személy kezében két bögrével.
-Köszönöm szépen. - vette át az egyiket.
-Egy pillanat. - azzal Harry berohant a szobájába és hozott ki pár, meglehetősen nagy párnát.
-Ezen kényelmesebb lesz ülni, és nem is fázunk fel.
Szépen elrendezték őket a földön, majd leültek rájuk, s megosztoztak az egy darab takarón miközben itták a kávéjukat.
Olyan idilli pillanat volt ez, ahogyan ott ültek a teraszon és eléjük tárult a csodás kilátás, mindemellett pedig ott volt a finom, forró ital.
Tammy imádta ezt az érzést, mert ez boldoggá tette és pár pillanatra elfeledtette vele a tényt, hogy mégsem ilyen az élete, ez csak egy történésnyi időszak az életében. Azt kívánta, bár ne lenne az.
-Hát nem gyönyörű?
-Mi? - kérdezett vissza Harry.
-Ez az egész. A madarak csicsergése. Ez a gyönyörű narancssárgás kékes szín, ahogy a Nap és az ég találkozik. Imádom.
-Nem is tudtam, hogy ilyen..költői vagy.
-Talán csak meglátom a szépet.
-Igen, ehhez nekem is van érzékem... - halkult el a hangja.
Tammy kíváncsian nézett rá:
-Te miben vagy jó?
-Én..hát nem is tudom.
-Azt mondtad te is meg tudod látni a szépet.
-Én azt nem úgy.. - nevetett, de inkább félbehagyta a mondatot, majd gondolkozni kezdett - na jó, talán tudok énekelni.
-Komolyan? - csillant fel a lány szeme.
-Énekelj valamiből egy részletet kérlek.
-Nem, dehogyis.
-Na miért nem?
-Mert most nem, majd máskor.
-Máskor már nem leszek itt.. - célzott arra, hogy ma Liverpoolba indul.
-Nem muszáj elmenned még most, ugye tudod?
-De igen.
-Miért lenne az?
-Mert...talán..vár engem is a családom, de ha nem is el kell kezdenem egy rendes életet.
-És itt ez miért nem menne Tammy? Hm? - nézett a lányra kérdőn Harry.
-Nem értheted..
-De érthetem!
-Nem nyitok erről vitát most rendben? Ne rontsd el a napfelkeltét.
Harry erre csak nevetve ingatta a fejét.
-Na nézd csak a napfelkeltédet én addig ezt leviszem.
Azzal kivette Tammy kezéből a bögrét, s megint elment az erkélyről.
Talán igaza volt neki. Itt is kezdhetne új életet, de ha tényleg várják és befogadják őt a szülei, akik egykoron elhagyták? Lehet rá esély, de nagyon kétes ez a dolog. Újabb probléma, amin rágódhatott.
-Induljon a nap, anya csak délután jön haza, addig megmutatom neked ezt a kis gyönyörű várost, van kedved megnézni?
-Igazából tényleg menni terveztem ma.
-Hallottál már arról, hogy később is mennek buszok, nemcsak reggel?
-Tudom.. - gondolkodni kezdett - jó végül is lehet róla szó.
-Össze is pakolunk neked néhány dolgot az útra - ajánlotta fel az újabb kedvességet a fiú, mire Tammy csak bólintott.
Nagyon jól esett neki a törődése, remélte, hogy olyan hosszú idő után ma végre szülei is ilyen nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadják.
Felkelt ő is a földről kezében a takaróval. Neki álltak a pakolásnak, készülődésnek. Harry kivett a nővére szekrényéből egy ruhát, amire azt mondta, hogy azt már úgyis kinőtte, ami pont passzolt rá, majd kezdődhetett is a városnézés.
A fiú megmutatta neki azt a pékséget, ahol régen dolgozott. Mindenki nagy örömmel fogadta őt, ott meg is reggeliztek, majd úgy döntöttek elindulnak egy sétára.
-Közben beugrunk néhány helyre, szeretnék venni pár dolgot.
Így is tettek. Bementek valami boltba, ahol Harry a fejére húzta a kapucnit, a lány pedig csak nevetve és értetlenül nézte őt. A kasszánál kifizettek néhány élelmiszert és női ruhákat, mire Tammy hirtelen észbe kapott.
-Har...
-NE! Ne szólj semmit. Csak most ne kérlek.
Erre kicsit meglepetten, de elhallgatott. Kiléptek a boltból az utcára, majd Harry még mindig kapucnival a fejében elindult Tammy pedig utána. Mikor feltételezhetően az utcájukhoz közel lehettek, ahol már nem sok ember járkált a fiú levette a fejéről a kapucnit.
-Nos remélem tetszenek és jól fognak állni ezek a dolgok. Otthon ebédelünk aztán elkészítem neked az útra a kaját. Azért én sajnálom, hogy úgy döntöttél, hogy elmész.
Harry ránézett a lányra, de ő meg sem szólalt.
-Tammy...

~3. rész

-Nos...akkor jössz? - nyújtotta felé a kezét Harry.
-Persze.
Kimentek a konyhából. Onnan jobbra volt az előszoba, balra pedig egy lépcső, ahová Harry anyukája ment fel. Tovább mentek egyenesen, egy nagy helyiségbe érkeztek.
-Ez a nappalink, van Xbox esetleg ha szeretnél rajta játszani kipróbálhatjuk. Nagyon sokféle játék van rajta.
Tammy nem tudta mi lehet az az Xbox, és hogyan kell játszani, de nem ez volt a fő ok, amiért nem szeretett volna most játszani.
-Igazából elég fáradt vagyok és jó lenne ha kicsit pihenhetnék, mert holnap korán kéne indulnom.
-Ohh..rendben, hát megértem. Akkor gyere megmutatom az emeletet.
Azzal visszaindultak. A lány látta a családi fotókkal teli polcot. Két embert felismert rajta, Harry és az anyukája volt. Az ismeretlen lányra pedig azt tippelte, biztos a nővére az. Szép kis család. Boldog, emlékekkel teli. Sajnos ő nem mondhatta el ugyanezt az ő családjáról. Bármennyire is szeretett volna mindig is ilyen képeket, az ő életében ezek nem történtek meg.
Nem tudta a képeket alaposabban megnézni, mert már Harry ment is fel az emeletre. Fent egészen máshogy voltak a helyiségek elrendezve. Az egész egy hosszú folyosó volt és onnan nyíltak a szobák.
Harry elmagyarázta, hogy mit hol talál. Gemma szobája az övé mellett volt, utána az anyukájáé következett, majd a végén volt a fürdő és a WC. A folyosó rendkívül hosszú volt, szóval a szobák is elég nagyok voltak.
-Nos, akkor én magadra is hagylak, ha bármi kell tudod, hol találsz. Esetleg most mész fürödni, vagy később tervezed?
-Pár pillanat és megyek - válaszolt Tammy.
Azzal kezét rátette a kilincsre és benyitott a szobába, közben hallotta, ahogyan Harry szintén így tesz a szomszédszobában.
-Azta - ámult el hangosan, majd becsukta maga után.
Először is a hatalmas franciaágy ami ott várta megvetve már az lenyűgözte. Fehér, óriási szekrények, mellette pedig egy festőállvány. Az ablakból pedig látni lehetett a csillagokkal teli égboltot. Egyszerűen meseszép volt. Látta, hogy ki lehetett menni a szobából a teraszra. Így hát mielőtt elindult volna fürödni, kiment. Kintről pedig még jobban lehetett látni a csillagokat, s a házak fényeit. Este is káprázatos, de bele se mert gondolni, milyen gyönyörű lehet innen nézni a napfelkeltét. Ahogyan a házak alól kibújik a napfény, először még csak egy-két sugarát mutatja meg, majd egyre feljebb megy az égbolton, bevilágítva az egész világot, ennek örömére minden madár csodás dalolásba kezd, s az emberek mosollyal az arcukon kelnek fel e vidám és szép ébresztésre.
Alig várta, hogy kipihenje magát minél előbb és talán megnézhesse holnap ezt a folyamatot.
Az ágyon talált törölközőt, majd akkor jutott hirtelen eszébe. Miben fog aludni? És miben megy holnap? Hisz mégis csak érdekesen néznének rá, ha ugyanabban a ruhában lenne... És ha eddig  még nem jöttek arra rá, ezután sem derülhet ki a kis titka. Szóval elindult a törölközővel a folyosó másik végébe. Csend volt, csak az ő lépteit lehetett hallani.
Belépett a fürdőszobába, bezárta az ajtót, majd ruháit lerakta a kád mellett lévő székre. Végre valahára normális körülmények között tudott fürödni. Bemászott az óriási kádba, ahol akár hárman is elfértek volna, majd elkezdte magára engedni a forró vizet. Úgy vélte azon kívül, hogy lemossa magáról a sok koszt, talán le tudja a sok gondot, aggodalmat, bajt is mosni. Bár nem sokkal lett jobb érzése. Most már kellemes illata lett a szappantól, de még mindig benne maradt a bizonytalanság, hogy holnaptól megint nincs hova mennie. Talán Liverpoolban nem is sikerül...S újra csak egymaga lesz kint a hidegben.
Megtörölte magát a törölközővel, majd felakasztotta száradni. A szoba falán egy nagy tükör díszelgett. Próbálta elkerülni, de egyszerűen észrevette magát benne. Haja kócos volt és töredezett. Arca tele volt hibákkal. Úgy érezte rajta már semmi sem segíthet. Látta, ahogy egy könnycsepp lehullott az arcán. Gyorsan lehajtotta fejét egy használatlan fogkefe után keresve, majd lehajtott fejjel megmosta fogát és visszaöltözve rongyossá vált ruháiba visszarohant a szobába. Letörölte könnyeit, majd amire már nagyon kíváncsi volt, újra kiment a teraszra. Hidegebb volt mint eddig, nagyon fázott, de ennek ellenére kint maradt kiszellőztetni a fejét.
-Hát te? - kérdezte egy hang a fülébe súgva a szavakat, mire összerezzent az ijedtségtől, majd hátrafordult.
Szerencsére csak Harry volt az. Rájött, hogy a teraszra neki is nyílik ajtaja.
-Megfürödtél már?
-Persze épp most végeztem. Mehetsz nyugodtan, ha akarsz.
Harry nem is figyelve a második mondatra megint visszakérdezett:
-Akkor miért vagy még mindig ugyanabban a ruhában? Nincs nálad másik? Anyukád biztosan rakott.
Erre Tammy gyorsan megpróbált berohanni az ajtón, de Harry útját állta hatalmas testével.
-Két dolog között vacillálgatok az este óta. Vagy nagyon szegények vagytok, vagy te..
Itt elhallgatott. Mindketten tudták, mit akart kimondani.
-Figyelj, egyik sem szégyen, nekem elmondhatod.
-Nem tartozik rád úgy érzem - mondta Tammy sírást elfojtó hangon.
-Azok után, hogy hazahoztalak arról a rohadt hideg padról és adtam neked ennivalót, és helyet, ahol aludhatsz, úgy érzem tartozik rám annyi, hogy megtudjak annyit az életedből, hogy miért feküdtél azon a padon és miért van rajtad ugyanez ez a ruha még most is. - emelte feljebb a fiú a hangját jogosan, majd kicsit gyengébben folytatta - Kérlek. Tudom, hogy néha a dolgok nehezebbek, de hidd el, ha elmondod valakinek ő segíthet és lehet minden jobb.
-Honnan tudhatnád te? Neked mindig is itt volt ez a gyönyörű ház a nagy családoddal, akik szeretnek, és mindent alád raknak. Te nem tudod, milyen érzés, amikor folyamatosan ordítoznak veled és még meg is vernek. Kiűzték belőlem az érzéseket. És nem, nem a szüleim voltak. Ők már 2 éves korom óta levették rólam a kezüket. Azt sem tudom, hol vannak, nem is kerestek engem. Talán Liverpoolban de már kitudja...A legjobb lenne ha feladnám. Csak akkor, már tényleg nem tudom, mit kezdenék magammal. Hidd el nem kényelmes a hideg padon aludni, de még mindig jobb, mint a nevelőszülőknél. Dolgozni sem tudok elmenni, nem tudok magamnak ruhákat venni. Nincs olyan, akinek fontos lennék. Szerinted ez milyen érzés? Te meg csak úgy odajöttél és felajánlottad, hogy itt tölthessem az éjszakát, és hogy lehetsz velem ilyen kedves? Miért teszed ezt velem? Miért?
Könnyei jobban hullottak, mint az esőcseppek, Harry pedig megszólalni sem tudott.
-Én...
-Ne! Ne mondj semmit, nem kell sajnálni engem. Azzal úgysem lesz jobb, higgy nekem. Most pedig, ha elengednél..
Ezúttal a fiú szabad utat adott neki. Tammy bement a szobába és elfeküdt az ágyon, majd pár másodperccel később érezte, hogy besüpped a mellette lévő rész. Oldalra nézett. Harry is csak szó nélkül nézte őt.
-Nem tudom,mi lesz holnap. - törte meg a csendet Tammy
-Nem is kell neked ezen aggódnod, nem akarom, hogy aggódnod kelljen többet az életben. Majd kitalálunk valamit...

~2.rész

Elindultak a ház felé. A lány félelmében megfogta Harry kezét, aztán gyorsan el is engedte, mert ez egy kicsit félreérthetően jött volna ki. Erre Harry csak odamosolygott, majd bekopogott az ajtón, s közben újra megfogta a lány kezét, és nem engedte el, akkor sem, amikor kinyílt az ajtó.
-Ohh nahát, itt is vagytok - nyitotta ki az ajtót egy fiatalos nő nagy mosollyal az arcán - Anne vagyok, örülök, hogy megismerhetlek..
- Tammy - fejezte be a mondatot a még mindig sokkos állapotban lévő lány.
- A fiam csak most említette, hogy átjössz.
-Igen anya, Tammy Liverpoolba szeretne utazni, csak aztán közbejött valami, ezért ma itt tölti az éjszakát, ha nem gond.
-Ugyan! Ennek nagyon örülök. Viszont akkor én el is rohanok, megágyazok. Harry nővérének, Gemmának a szobájában alszol. Ő úgyis csak egy hét múlva jön. Az megfelel?
-Anya én..
-Persze asszonyom, köszönöm szépen. - vágott közbe gyorsan Tammy, nehogy még Harry a végén abba is beleavatkozzon, hogy hol alszik.
Azzal Anne fel is ment a lépcsőkön, hogy megcsinálja a hirtelen jött vendégnek az ágyat. Ketten maradtak az előszobában.
Tammy végignézett a házon, legalábbis amit a helyiségből látott és megint rátámadt az az érzés, hogy sírva tudna fakadni. Ő nem illik ide. Itt minden modern és tiszta, míg ő ott áll és összemocskolja jelenlétével az egészet. Neki csak szakadt ruhái vannak, amik még akkor sem voltak divatban, amikor szerezte őket. Nincsen ilyen szép, meleg otthona, ami hazavárja őt bármikor. Mert eldobták. Sokszor. Ezért kiszámíthatatlan, hogy mikor hol alszik. Szégyellte ezt nagyon, de nem nagyon tudott mit tenni.
Olyan régóta vágyott már erre, hogy ne kelljen félnie, és biztonságban érezhesse magát a négy fal között. Most mégis úgy érezte, inkább aludna egy hideg padon, de ezt a gyönyörű helyet ő nem érdemli meg.
Könnyei gyorsan és sokasával érkeztek, úgy, hogy még ő sem számított rá. Harry épp odakapta a fejét és észrevette.
-Héé, mi a baj? - azzal gyengéden odanyúlt és letörölte arcáról a könnycseppeket.
A lány nem bírta már tovább egyszerűen kiszakadt belőle:
-Én ilyet nem kérhetek tőled, hogy befogadj éjszakára. Szörnyű ember vagyok, mit keresek itt? Úristen. Sajnálo-ho-hom.
Sosem zokogott még ennyire. Muszáj volt ezt befejeznie, megállitania, mert így csak még jobban lejáratja magát. Tudta. Most az egyszer azonban mégsem ment.
-Tammy. Nézz rám! - fogta két keze közé a lány arcát - Nem kell semmitől aggódnod, ez csekély kis dolog, hogy felajánlottam ezt a lehetőséget, hogy itt aludj. Egyáltalán nem vagy szörnyű ember, bár nem ismerlek, de nem hinném, hogy egy pszichopata gyilkos lennél vagy ilyesmi, úgyhogy itt Holmes Chapelben természetes, hogy az emberek befogadnak egy ilyen aranyos lányt mint te. Szóval ne sírj kérlek, vedd le a cipődet, és készítek neked valami finomat.
Tammy még szipogva, de teljesítette, azt amit Harry kért, majd levette vékony kis kabátját is, amit a fiú szó nélkül elvett és felakasztotta a fogasra.
-Gyere utánam. Először eszünk, aztán gondoltam utána mutatom meg a ház részeit, ha érdekel. - nézett hátra Tammy után, aki követte és csak csendben bólintott egyet.
Már nem sírt, bár még mindig utálta magát, de nagyon jól esett, amit Harry mondott neki. Rég hallott már ilyen szép szavakat bárkitől is, amit ráadásul neki mondtak. Nem tudta elhinni, hogy most végre volt valaki, aki szóba állt vele és csak ilyen egyszerűen segített neki.
-Nem tudom mit szeretnél enni, csinálhatok neked bármit. Gyros vagy Karbonara spagetti. Ezek a specialitásaim, ezért mindenki odavan. - vigyorgott büszkén Harry.
Kis gödröcskéi megvillantak arcán, amit Tammy csak most vett észre. A konyha világítása most kitűnően kirajzolta egész arcát. Mindent tisztán látott nem úgy, mint kint a sötétben. Szemei körül nagy karikák látszódtak, mint aki már egy jó ideje nem tudta kialudni magát. Mégis elbűvölő volt az összkép róla.
-Esetleg egy melegszendvics jól esne.
-Ohh, hát..biztos? Ez elég egyszerű.
-Igen persze, nagyon szeretem a melegszendvicset.
-Rendben, akkor pár perc és elkészítem.
Tammy a nagy konyhaasztalnál ülve körbenézett, amíg Harry a hozzávalókat szedte elő.
Minden berendezés a legjobb márkájú volt. Egyszerűen, mintha egy 'Szép Házak' magazinból téptek volna ki egy lapot és idevarázsolták volna. A falon ott díszelgett egy gyönyörű festmény, amin egy nagy tálban gyümölcsöket ábrázolt.
-Egyébként mesélhetnél magadról addig is. Liverpoolban nőttél fel? Mit csinálsz szabadidődben? Dolgozol már esetleg valahol? Szüleiddel élsz vagy egyedül?
Harry hirtelen annyi kérdést tett fel. Ráadásul pont olyanokat, amire elég nehezen tudott volna válaszolni. A lány alig jutott levegőhöz, nem tudta mit szóljon.
-Én.. egyedül élek.
-Akkor miért mondod, hogy a szüleid várnak haza Liverpoolban?
-Mert ott vannak. És hosszú idő után találkozom velük..
-Értem. Na mesélj tovább, kíváncsi vagyok.
-Hát de mit? Most nem dolgozom..de keresek lehetőséget. Sok helyre szoktam utazni. Mikor, hogy van a helyzet...Mesélj te is! -terelte gyorsan tovább a szót.
Nem mondott teljesen igazat, és félt, hogy ez hallatszik a hangjából. Harry egy kicsit furán is nézett, de aztán belekezdett:
-Nos én jelenleg most itt élek anyukámnál, én is sokat utazok, bár most pihenésre volt szükségem... - kicsit mintha megállt volna gondolkozni - szoktam énekelni..ohh és ha nem találtad volna ki imádok sütni-főzni.
-Idegen embereknek, akiket az erdőben találsz meg? - kérdezte nevetve Tammy.
-Hát persze.
Vidám hangulat és melegszendvics illat köszöntött a konyhába. Erre ért be Anne is.
-Nahát látom elvagytok - mosolygott kedvesen - nem is akarok zavarni, csak szólni akartam, hogy kész van az ágy én készülnék aludni. Jó éjt gyerekek.
-Jó éjt anyu.
-Jó éjszakát.
Azzal fel is ment vissza az emeletre.
Harry éppen akkor készült el a szendviccsel. Már az illattól korogni kezdett Tammy hasa, meg persze attól is, hogy napok óta nem evett ilyen friss és meleg ételt. Ott gőzölgött előtte a gyönyörűen tálalt melegszendvics. Szinte drámai volt az a pillanat, ahogyan lassan megfogta szájához emelte, és már el is képzelte az ízét. S amikor beleharapott kellemes csalódás érhette, hisz még finomabb volt, mint ahogy azt elképzelte. Szétolvadt szájában a sajt és érezte, minden egyes harapással egyre több energiához jut.
-Mmmmm, ez isteni.
-Köszönöm reméltem, hogy ízleni fog.
Bár csak egy egyszerű, gyors vacsorai étel volt, mégis a legnevesebb éttermek fogásai közt szerepelhetett volna.
Mikor elfogyasztotta és megitta a hozzá elkészített teát, alig bírt felkelni. Jóllakott. Annyi idő után olyan jó érzés volt ez.
-Tényleg nagyon finom volt, köszönöm. Ezt is.
-Ugyan, semmiség. Kérsz még valamit?
-Ohh nem tele vagyok.
-Nos...akkor jössz? - nyújtotta felé a kezét Harry...

~1. rész

-Héé, hahó ébredj fel!
-Mhmhmrggh
A lány nyújtózkodva állt fel, érezte, hogy a bal keze, amin aludt eléggé elzsibbadt. Szemei félig még csukva voltak. Hallott egy hangot, amire felébredt, de nem tudta mi volt az.
-Úristen jól vagy?
Még mindig alig látott valamit, ezért megijedt, amikor újra meghallotta a hangot. Megdörzsölte szemeit. Már szinte teljesen sötét volt, így csak egy magas férfit látott, akinek nagy haja van és csillogó szemei, de ennél többet nem tudott kivenni belőle.
-Te..ki..ki vagy te? - kérdezte a lány remegő hangon.
-Figyelj - közeledett hozzá a srác kezét kinyújtva, de erre a lány hátrébb lépett - nem akarlak bántani. Gyere hazakísérlek.
- Ki vagy te? - mondta most már erősebb hangon.
-Én..Harry vagyok. Kérlek ne akadj ki!
A lány felhúzta szemöldökét:
-Ki kéne akadnom?
-Szóval..te? Te nem tudod ki vagyok?
-Azon kívül, hogy Harry nem, nem nagyon.
-Ohh akkor jó.
A lány még mindig nem értette miről van szó.
-Na és téged, hogy hívnak?
-Mit érdekel az téged?
-Ennyit mégiscsak megérdemlek, ha már én is elmondtam a nevemet.
A lány tudta, hogy igaza van, de félt...Némi gondolkozás után futni kezdett, minél messzebb a fiútól. Éjjel az erdőben alig lehetett látni valamit, de csak ment, ameddig bírt. Hátranézett, hogy követi-e még a fiú, amikor egyszer csak megbotlott és elesett a nyirkos levelekkel teli földre. Pár másodperccel később valami nehezet érzett a testén.
-Ez egy rossz játék volt - súgta fülébe Harry.
Hangja mély volt, mégis gyengéd és dallamos. A lány érezte a finom férfias illatát. Egész teste végigborzongott az egész hatására. Néhány pillanat után újra megkönnyebbülés lett rajta úrrá, hiszen érezte, ahogy a fiú leszáll róla. Félve, de óvatosan megfordult, és látta ahogy a kezét nyújtja felé.
-Nincs okod félni tőlem, nem akarlak bántani.
Most már kicsit bízva benne elfogadta segítségét, belekapaszkodott a fiú karjába, ő pedig felhúzta a hideg földről, majd leszedte magáról a ráragadt leveleket.
Bár még mindig sötét volt, de a Hold fénye rávilágított Harry arcára, ami most meglehetősen közel volt a lányhoz, így ő látta a nagy, zöld szemeit. Ajka vékony volt, enyhén göndör haja pedig vállára omlott. Összességében olyan látványt nyújtott neki, ami hagyta egy kicsit elveszni őt a bámulásban. Talán kicsit több ideig, mit ameddig kellett volna. Amikor észrevette magát gyorsan le is sütötte a szemét. A csend már egy ideje beállt, talán egy kicsit már kínos is volt.
-Tammy - csak ennyi esett ki száján.
-Hogyan?
-Így hívnak.
-Ohh értem.
Ezután újra csak a szél kiabált az éjszakában.
-Tammy. Nagyon szép név - gondolkozott hangosan Harry - Láttam, hogy elaludtál a padon, ne haragudj, ha megijesztettelek, de ideje lenne hazamenned. Ne aludj itt kint a hidegben. Hol laksz? Hazakísérlek. Biztos várnak már otthon.
-Én..én nem itt lakok. Liverpoolba indultam, csak időközben..meg kellett állnom itt. Holnap már indulok is, de köszönöm, hogy aggódtál.
-Neem nem, akkor sem hagyhatom, hogy itt kint aludj. Könnyen megbetegedhetsz! Esetleg felajánlhatom, hogy ott aludj nálam, holnap pedig indulhatsz Liverpoolba.
-Öhm...én nem hinném, hogy ez egy jó ötlet..
Harry meglepetten nézett először, majd elnevette magát.
-Most mi van? - kérdezte Tammy, mert nem értette, mi olyan vicces azon, amit mondott.
-Most vagy hideg vérű gyilkosnak nézel vagy egy perverz baromnak, de egyik sem esik jól, mert tudtommal nem vagyok az. Kérlek, tudom, hogy csak egy idegen vagyok, de valami minimális bizalmat adj nekem.
A lány magában elkezdett gondolkozni. Ha most beleegyezik, akkor nagy valószínűséggel egy fűtött házban, kényelmes ággyal és élelemmel lesz ellátva, ami mindenképp pozitív beleszámítva, hogy a srác látványa sem zavarja, ami elég fura, hogy ilyeneken gondolkozik annyi idő után... Holnap pedig valahogy megoldja, és eljut Liverpoolba.
Talán már túl sok ideje gondolkozhatott, mert Harry kezeit látta a szeme előtt, ahogy lóbálja őket:
-Hahó, nos?
-Hát..jó rendben, megköszönném, ha ma befogadnál.
-Ez a beszéd! Na siessünk, mert már biztos te is megfagyhatsz.
Azzal elindultak ki az erdőből. Közben Harry kivette kabátjából a telefonját, és valamit irni kezdett rajta. Tammy túl feltűnően nézhette, hogy mit csinál.
-Csak anyunak írok. Megüzenem neki, hogy úgy készüljön, hogy egy új lakóval megyek haza ma estére. - mondta a srác, mintha csak olvasna  lány gondolataiban.
-Értem.
Az út többi részében nagyon nem is szóltak egymáshoz. Hideg volt ahhoz, hogy cseverésszenek, a kezük is lefagyott, hiába volt a zsebükben egész végig.
A ház annyira nem is volt messze az erdőtől, mint ahogy azt Tammy gondolta volna.
A kertet kis lámpák vették körül, így megvilágítva az egészet. Csodaszép bokrok és virágok voltak mindenhol. A ház kívülről olyan volt, mint amiket a gyerekkori mesékben képzelt el a lány. Nem tudta elhinni, amit lát. Hirtelen megtorpant, úgy érezte, hogy ehhez ő nincs olyan szinten, hogy itt lehessen ezen a helyen.
-Mi az? - kérdezte Harry.
-Én..nekem ez nem megy sajnálom.
Azzal hirtelen hátat fordított és megint próbált elmenekülni, de ezúttal a fiú már okosabb volt, és Tammy után kapott.
-Héé nyugi. Mint mondtam már: én sem és anya sem eszünk embereket. Gyere, nem lesz semmi baj.
Elindultak a ház felé. A lány félelmében megfogta Harry kezét, aztán gyorsan el is engedte, mert ez egy kicsit félreérthetően jött volna ki. Erre Harry csak odamosolygott, majd bekopogott az ajtón, s közben újra megfogta a lány kezét, és nem engedte el, akkor sem, amikor kinyílt az ajtó...

Bevezető

A busz éppen kanyarodott be a pályaudvarra, majd megállt a hatos kocsiállásnál. A jármű elején nagy betűkkel ki volt írva: "Birmingham-Liverpool". Nos ez lesz az, gondolta, majd mikor kinyílt a busz ajtaja úgy, mint a többi ember, tolakodni kezdett, hogy minél hamarabb felérjen és legyen ülőhelye. Már két napja alig aludt, a buszmegálló padja pedig elég kényelmetlen volt. Szerencsésnek érezhette magát, hogy nem kapták el a rendőrök.
-Jó napot! Egy jegyet szeretnék Liverpool-ig. - majd nyújtotta át a pénzt a sofőrnek.
Nem volt sok, hiszen amit két nap alatt összegyűjtött, abból élelemre is kellett.
-Sajnálom Hölgyem, de ez nem lesz elég, ha el szeretne jutni Liverpoolba.
-Kérem Uram! Muszáj eljutnom oda a szüleim már várnak.
A buszvezető végignézett rajta. Ruhái koszosak, néhol szakadtak voltak. Nem úgy nézett ki, mint akinek szülei már várják a meleg házba étellel és normális ruhával, hogy aztán leszidják, hogy hol volt napokig, aggódtak érte. Nem. Mert ez nem így volt, és ezt a sofőr is pontosan tudta, de valamiért mégis megsajnálta.
-Nézze, annyit megtehetek, hogy megállok Holmes Chapelben és ott kirakom. Ennyire elég talán a pénze. Az megfelel? Onnan pedig valahogy el tud jutni Liverpoolba a szüleihez.
Olyan furcsán mondta ezt a szülei szót. A lány gondolkodás nélkül rávágta:
-Persze az tökéletesen jó lesz. Köszönöm.
Majd megkapta a jegyét.
Körülnézett a buszon. Hátul tipikusan mindig a nagyszájú tizenévesek ültek, akik ordíttatják a zenét és piszkálják az előttük ülőket. Ehhez nagyon nem volt kedve, úgyhogy inkább leült a legelső ülésre elől, úgyis előbb száll le, mint a többiek.
8.56. A busz kilenckor indul. Már felszállt mindenki a buszra, aki a megállóban várakozott.
A buszvezető beindította a motort, mikor az utolsó pillanatban rohanva szállt fel még egy ember. Kifizette a jegyét, majd lehajtva a fejét gondolkozás nélkül leült a lány mellé. 'Remek'. Gondolta magában a lány. Sosem volt az a társasági ember fajta és örült, hogy végig egyedül utazhat, mert nem ül mellette senki. Erre leül mellé ez a fura alak. Fekete kapucnis pulcsija a fejébe húzva, az arcát nem is lehet látni. Egyszerűen irritálta a jelenléte.
9.01. A busz végre elindult. A lány csak nézett ki az ablakon, nem is érdekelte a mellette ülő ember. Fél szemmel azért látta, hogy matat a táskájában, majd kivesz egy fülhallgatót és elindítja telefonján a zenét. Csodás, akkor legalább nem zavarják egymást.
Ma különösen szép volt az ég. A nap ragyogott és élettel töltötte meg az egész tájat. Mint azokban a régi mesékben, amit hallott valakitől. Arra nem emlékszik már, hogy ki volt, de emlékszik a bársonyos, lágy hangjára. Imádta, mikor olvasta neki a meséket. Annyira vidám volt az az időszak.
A kilátást nézve eszébe jutottak ezek az emlékek. Akarata ellenére kipattant szeméből egy könnycsepp. Gyorsan letörölte, remélve, hogy a mellette ülő alak nem veszi ezt észre. De ő mit sem foglalkozott vele csak a telefonját nyomkodta. Füleséből csak az a monoton idegesítő dübörgés hallatszott ki. Váltott a zenén és feljebb hangosította. Most már a lány értett is egy két szót, abból amit a mellette ülő hallgatott. 'Reckless behavior' 'It's our paradise and it's our war zone'
Dallamos volt. Egy fiú hangját hallotta énekelni.
Aztán már egyre halkabban hallotta a zenét. A busz zötykölődése álomba ringatta. Sokkal kényelmesebb volt a meleg busz ülésén aludni, mint azon a hideg padon.
Hirtelen arra riadt fel, hogy valami az ölébe esik. Látta, hogy a telefon az.
-Ne haragudj.
-Öhm..semmi gond.- majd kivette az öléből és odaadta az alaknak, aki végre odafordult hozzá. Egy srác volt az. Nem nézett ki rosszul, arca kicsit borostás volt, de pont annyira, hogy még jól is állt. Talán annyi idős lehetett mint a lány.
Alig tartott pár másodpercig, amíg találkozott tekintetük, de a fiú már vissza is fordította a fejét, és újra csak a telefont nyomkodta.
A beszélgetésük két mondatban ki is merült. Egészen addig meg se szólaltak, míg a busz le nem lassított. Akkor a lány szólt hozzá.
-Bocsi, kiengednél?
-Persze. - majd arrébb húzta lábait.
A lány megköszönte a sofőrtől, hogy elhozta idáig és leszállt a buszról. Az pedig rögtön továbbment.
Körülnézett, egy Isten hozott Holmes Chapelben felirat mellett állt. Mindenhol aranyos kis házak gyönyörű kertekkel. Szemben látott egy kis pékséget. Már nagyon éhes volt, de nem volt nála pénz, ezért inkább elindult egyenesen tovább és gondolkozott, hogy most hogyan tovább.
Annyi időn keresztül kutatott már, Liverpoolban talán lett volna esélye válaszokat kapni, de egyszerűen már nem bírta tovább legszívesebben feladta volna. Nem látta a fényt, hogy már az alagút végén lenne. Semmiben nem látott értelmet.
Már sötétedni kezdett, lábai elnehezedtek. Egy erdőbe sétált be és keresett valami padot, ahol az éjszakát töltheti, aztán holnap kitalálja, mit kezdjen magával.
Szemei könnyedén lecsukódtak, bár nem volt kényelmes a pad és meglehetősen nyirkos is volt, de gyorsan elaludt.

***
-Héé, hahó ébredj fel!