Bevezető

A busz éppen kanyarodott be a pályaudvarra, majd megállt a hatos kocsiállásnál. A jármű elején nagy betűkkel ki volt írva: "Birmingham-Liverpool". Nos ez lesz az, gondolta, majd mikor kinyílt a busz ajtaja úgy, mint a többi ember, tolakodni kezdett, hogy minél hamarabb felérjen és legyen ülőhelye. Már két napja alig aludt, a buszmegálló padja pedig elég kényelmetlen volt. Szerencsésnek érezhette magát, hogy nem kapták el a rendőrök.
-Jó napot! Egy jegyet szeretnék Liverpool-ig. - majd nyújtotta át a pénzt a sofőrnek.
Nem volt sok, hiszen amit két nap alatt összegyűjtött, abból élelemre is kellett.
-Sajnálom Hölgyem, de ez nem lesz elég, ha el szeretne jutni Liverpoolba.
-Kérem Uram! Muszáj eljutnom oda a szüleim már várnak.
A buszvezető végignézett rajta. Ruhái koszosak, néhol szakadtak voltak. Nem úgy nézett ki, mint akinek szülei már várják a meleg házba étellel és normális ruhával, hogy aztán leszidják, hogy hol volt napokig, aggódtak érte. Nem. Mert ez nem így volt, és ezt a sofőr is pontosan tudta, de valamiért mégis megsajnálta.
-Nézze, annyit megtehetek, hogy megállok Holmes Chapelben és ott kirakom. Ennyire elég talán a pénze. Az megfelel? Onnan pedig valahogy el tud jutni Liverpoolba a szüleihez.
Olyan furcsán mondta ezt a szülei szót. A lány gondolkodás nélkül rávágta:
-Persze az tökéletesen jó lesz. Köszönöm.
Majd megkapta a jegyét.
Körülnézett a buszon. Hátul tipikusan mindig a nagyszájú tizenévesek ültek, akik ordíttatják a zenét és piszkálják az előttük ülőket. Ehhez nagyon nem volt kedve, úgyhogy inkább leült a legelső ülésre elől, úgyis előbb száll le, mint a többiek.
8.56. A busz kilenckor indul. Már felszállt mindenki a buszra, aki a megállóban várakozott.
A buszvezető beindította a motort, mikor az utolsó pillanatban rohanva szállt fel még egy ember. Kifizette a jegyét, majd lehajtva a fejét gondolkozás nélkül leült a lány mellé. 'Remek'. Gondolta magában a lány. Sosem volt az a társasági ember fajta és örült, hogy végig egyedül utazhat, mert nem ül mellette senki. Erre leül mellé ez a fura alak. Fekete kapucnis pulcsija a fejébe húzva, az arcát nem is lehet látni. Egyszerűen irritálta a jelenléte.
9.01. A busz végre elindult. A lány csak nézett ki az ablakon, nem is érdekelte a mellette ülő ember. Fél szemmel azért látta, hogy matat a táskájában, majd kivesz egy fülhallgatót és elindítja telefonján a zenét. Csodás, akkor legalább nem zavarják egymást.
Ma különösen szép volt az ég. A nap ragyogott és élettel töltötte meg az egész tájat. Mint azokban a régi mesékben, amit hallott valakitől. Arra nem emlékszik már, hogy ki volt, de emlékszik a bársonyos, lágy hangjára. Imádta, mikor olvasta neki a meséket. Annyira vidám volt az az időszak.
A kilátást nézve eszébe jutottak ezek az emlékek. Akarata ellenére kipattant szeméből egy könnycsepp. Gyorsan letörölte, remélve, hogy a mellette ülő alak nem veszi ezt észre. De ő mit sem foglalkozott vele csak a telefonját nyomkodta. Füleséből csak az a monoton idegesítő dübörgés hallatszott ki. Váltott a zenén és feljebb hangosította. Most már a lány értett is egy két szót, abból amit a mellette ülő hallgatott. 'Reckless behavior' 'It's our paradise and it's our war zone'
Dallamos volt. Egy fiú hangját hallotta énekelni.
Aztán már egyre halkabban hallotta a zenét. A busz zötykölődése álomba ringatta. Sokkal kényelmesebb volt a meleg busz ülésén aludni, mint azon a hideg padon.
Hirtelen arra riadt fel, hogy valami az ölébe esik. Látta, hogy a telefon az.
-Ne haragudj.
-Öhm..semmi gond.- majd kivette az öléből és odaadta az alaknak, aki végre odafordult hozzá. Egy srác volt az. Nem nézett ki rosszul, arca kicsit borostás volt, de pont annyira, hogy még jól is állt. Talán annyi idős lehetett mint a lány.
Alig tartott pár másodpercig, amíg találkozott tekintetük, de a fiú már vissza is fordította a fejét, és újra csak a telefont nyomkodta.
A beszélgetésük két mondatban ki is merült. Egészen addig meg se szólaltak, míg a busz le nem lassított. Akkor a lány szólt hozzá.
-Bocsi, kiengednél?
-Persze. - majd arrébb húzta lábait.
A lány megköszönte a sofőrtől, hogy elhozta idáig és leszállt a buszról. Az pedig rögtön továbbment.
Körülnézett, egy Isten hozott Holmes Chapelben felirat mellett állt. Mindenhol aranyos kis házak gyönyörű kertekkel. Szemben látott egy kis pékséget. Már nagyon éhes volt, de nem volt nála pénz, ezért inkább elindult egyenesen tovább és gondolkozott, hogy most hogyan tovább.
Annyi időn keresztül kutatott már, Liverpoolban talán lett volna esélye válaszokat kapni, de egyszerűen már nem bírta tovább legszívesebben feladta volna. Nem látta a fényt, hogy már az alagút végén lenne. Semmiben nem látott értelmet.
Már sötétedni kezdett, lábai elnehezedtek. Egy erdőbe sétált be és keresett valami padot, ahol az éjszakát töltheti, aztán holnap kitalálja, mit kezdjen magával.
Szemei könnyedén lecsukódtak, bár nem volt kényelmes a pad és meglehetősen nyirkos is volt, de gyorsan elaludt.

***
-Héé, hahó ébredj fel!