Oldalra nézett. Harry is csak szó nélkül nézte őt.
-Nem tudom,mi lesz holnap. - törte meg a csendet Tammy.
-Nem is kell neked ezen aggódnod, nem akarom, hogy aggódnod kelljen többet az életben. Majd kitalálunk valamit.
***
A lány lassanként nyitotta ki a szemét. Mozdulni szeretett volna, de nem tudott, ugyanis testét két kar ölelte át. Csak másodpercek után ért el a tudatáig, hogy mi is történt. Ott aludt el az ő karjában.
"Úristen, mi történhetett? Alig emlékszik, olyan fáradt volt már. El kell mennem innen. Minél előbb. Ez már túl megy egy határon. Félek, ettől az egész helyzettől. Nem való nekem emberek társaságában lennem."
Próbált óvatosan, de gyorsan kibújni Harry karjai alól. A fiú felhorkantott, mire Tammy lélegzet visszatartva megállt, de aztán kifújta a levegőt, mert szerencsére csak átfordult a másik oldalára, és nem kelt fel.
A lány megfogta az egyik takarót, és abba belebújva, mint egy kis fehér jegesmedve kicammogott a teraszra. Úgy érezte friss levegő kell ahhoz, hogy tiszta aggyal tudjon gondolkodni.
"Oké. Gondoljuk végig! Miért akarna segíteni nekem egy vadidegen fiú? Persze lehetnek kedves emberek, de én még egyáltalán nem találkoztam olyannal. Egyáltalán mit keresek én egy olyan ember házában, akit nem is ismerek. Ugyanakkor itt biztonságban eléldegelhetnék egy darabig, de ez nagyon tiszteletlen lenne tőlem, hogy ebben a házban élek, az ételüket eszem, és még csak pénzem sincs, amellyel meghálálhatnám a segítségüket."
Az évek során, ahogy kislányból tinédzserré, majd most már nemsokára 21 évessé válik egyre jobban előjön belőle az igazi nő. Nem lehet kiigazodni rajta, egyszerre érez két ellentétes érzelmet. Most is így gondolkodott. El akart menni, de közben maradni is akart, mégsem tudta mi a helyes döntés.
"Bárcsak valahogy beleláthatnék.." Gondolatait egy hang törte meg:
-Hogy te mennyire kiszámíthatatlan vagy. Az egyik pillanatban még ott fekszel mellettem a másikban pedig itt kuporogsz kint a takaróval.
-Hát te meg ijesztő vagy.
-Én? Miért is?
-Mindig váratlan helyzetekben jelensz meg a hátam mögött és belesuttogod a fülembe a szavakat. Ez ijesztő tud lenni.
-Erre gondolsz? - hajolt ugyanúgy közel, talán még közelebb halkan és lassan mondva a szavakat, hogy Tammy gyomra szinte még bele is remegett.
-Fejezd be. - húzódott el mosolyogva. Nem akarta, de érezte, ahogyan elpirul. Erre Harry is csak szintén mosolygott.
-Egyébként van kávé és tea is. Hozzak fel?
-A kávénak örülnék.
Tammy egyedül maradt kint az erkélyen. Valahogy képtelen volt üres fejjel gondolkozni a dolgokon, amikor Harry ott volt mellette, jelenléte megszállta az agya minden egyes kis részét, s akarva akaratlanul is csak rá tudott figyelni.
Villámgyorsasággal ért vissza az említett személy kezében két bögrével.
-Köszönöm szépen. - vette át az egyiket.
-Egy pillanat. - azzal Harry berohant a szobájába és hozott ki pár, meglehetősen nagy párnát.
-Ezen kényelmesebb lesz ülni, és nem is fázunk fel.
Szépen elrendezték őket a földön, majd leültek rájuk, s megosztoztak az egy darab takarón miközben itták a kávéjukat.
Olyan idilli pillanat volt ez, ahogyan ott ültek a teraszon és eléjük tárult a csodás kilátás, mindemellett pedig ott volt a finom, forró ital.
Tammy imádta ezt az érzést, mert ez boldoggá tette és pár pillanatra elfeledtette vele a tényt, hogy mégsem ilyen az élete, ez csak egy történésnyi időszak az életében. Azt kívánta, bár ne lenne az.
-Hát nem gyönyörű?
-Mi? - kérdezett vissza Harry.
-Ez az egész. A madarak csicsergése. Ez a gyönyörű narancssárgás kékes szín, ahogy a Nap és az ég találkozik. Imádom.
-Nem is tudtam, hogy ilyen..költői vagy.
-Talán csak meglátom a szépet.
-Igen, ehhez nekem is van érzékem... - halkult el a hangja.
Tammy kíváncsian nézett rá:
-Te miben vagy jó?
-Én..hát nem is tudom.
-Azt mondtad te is meg tudod látni a szépet.
-Én azt nem úgy.. - nevetett, de inkább félbehagyta a mondatot, majd gondolkozni kezdett - na jó, talán tudok énekelni.
-Komolyan? - csillant fel a lány szeme.
-Énekelj valamiből egy részletet kérlek.
-Nem, dehogyis.
-Na miért nem?
-Mert most nem, majd máskor.
-Máskor már nem leszek itt.. - célzott arra, hogy ma Liverpoolba indul.
-Nem muszáj elmenned még most, ugye tudod?
-De igen.
-Miért lenne az?
-Mert...talán..vár engem is a családom, de ha nem is el kell kezdenem egy rendes életet.
-És itt ez miért nem menne Tammy? Hm? - nézett a lányra kérdőn Harry.
-Nem értheted..
-De érthetem!
-Nem nyitok erről vitát most rendben? Ne rontsd el a napfelkeltét.
Harry erre csak nevetve ingatta a fejét.
-Na nézd csak a napfelkeltédet én addig ezt leviszem.
Azzal kivette Tammy kezéből a bögrét, s megint elment az erkélyről.
Talán igaza volt neki. Itt is kezdhetne új életet, de ha tényleg várják és befogadják őt a szülei, akik egykoron elhagyták? Lehet rá esély, de nagyon kétes ez a dolog. Újabb probléma, amin rágódhatott.
-Induljon a nap, anya csak délután jön haza, addig megmutatom neked ezt a kis gyönyörű várost, van kedved megnézni?
-Igazából tényleg menni terveztem ma.
-Hallottál már arról, hogy később is mennek buszok, nemcsak reggel?
-Tudom.. - gondolkodni kezdett - jó végül is lehet róla szó.
-Össze is pakolunk neked néhány dolgot az útra - ajánlotta fel az újabb kedvességet a fiú, mire Tammy csak bólintott.
Nagyon jól esett neki a törődése, remélte, hogy olyan hosszú idő után ma végre szülei is ilyen nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadják.
Felkelt ő is a földről kezében a takaróval. Neki álltak a pakolásnak, készülődésnek. Harry kivett a nővére szekrényéből egy ruhát, amire azt mondta, hogy azt már úgyis kinőtte, ami pont passzolt rá, majd kezdődhetett is a városnézés.
A fiú megmutatta neki azt a pékséget, ahol régen dolgozott. Mindenki nagy örömmel fogadta őt, ott meg is reggeliztek, majd úgy döntöttek elindulnak egy sétára.
-Közben beugrunk néhány helyre, szeretnék venni pár dolgot.
Így is tettek. Bementek valami boltba, ahol Harry a fejére húzta a kapucnit, a lány pedig csak nevetve és értetlenül nézte őt. A kasszánál kifizettek néhány élelmiszert és női ruhákat, mire Tammy hirtelen észbe kapott.
-Har...
-NE! Ne szólj semmit. Csak most ne kérlek.
Erre kicsit meglepetten, de elhallgatott. Kiléptek a boltból az utcára, majd Harry még mindig kapucnival a fejében elindult Tammy pedig utána. Mikor feltételezhetően az utcájukhoz közel lehettek, ahol már nem sok ember járkált a fiú levette a fejéről a kapucnit.
-Nos remélem tetszenek és jól fognak állni ezek a dolgok. Otthon ebédelünk aztán elkészítem neked az útra a kaját. Azért én sajnálom, hogy úgy döntöttél, hogy elmész.
Harry ránézett a lányra, de ő meg sem szólalt.
-Tammy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése