~5. rész

Harry ránézett a lányra, de ő meg sem szólalt.
-Tammy.
De ő csak sétált tovább előre, mert már messziről látta, hogy hol lehet a ház. Egy váratlan pillanatban viszont valaki megragadta a kezénél fogva, és visszahúzta.
-Fejezd be, hogy folyton rángatsz! - szólalt meg végre.
-Te meg azt, hogy folyamatosan elrohansz tőlem. Mi a baj? Megbántottalak?
-Nem..nem szólok semmit, te kérted.
Harry erre csak hangosan felnevetett.
-Most mi van? Miért röhögsz?
-Semmi, csak aranyos, ahogy így duzzogsz.
-Hát örülök de ez nem vicces. Úgy beszéltél velem, mint egy kutyával. Én..én nem szeretem, ha így szólnak hozzám...
Mire a fiúnak leesett, mire is gondolt ezzel.
-Nagyon sajnálom, nem kellett volna így viselkednem veled - nézett megbánóan Tammyre.
-Mindegy, nincs probléma. Egyébként miért volt rajtad kapucni?
Erre a kérdésre hirtelen nem tudta mit válaszoljon.
-Csak..nem szerettem volna összefutni bizonyos személlyel.
Ha úgy vesszük Harrynek ez a mondata egy részről igaz volt, még ha nem is teljesen. de Tammy elhitte. Emiatt egy kicsit lelkiismeret furdalása volt, de úgy érezte ezt nem kéne elmondani neki, főleg mivel tudta, hogy ma látja a lányt utoljára.
Azt a pár métert, ami a házukig vezette csendben tették meg.
Az óra fél kettőt mutatott.
-Mikor jön majd egyébként a buszom?
-Hatkor - felelte Harry, miközben pakolta ki a megvásárolt dolgokat. -Gondolom nagyon éhes vagy már. Sietek, gyorsan összedobok valamit.
-Segítek, úgy biztos gyorsabban haladunk.
-Rendben - mosolyodott el Harry.
Elővett minden hozzávalót, majd mondta Tammynek az utasításokat.
-Rendben én megcsinálom a Carbonarat mivel muszáj megkóstolnod, mielőtt elmész. Te pedig elkészíted a muffint, persze segítek majd neked ha nem megy.
Ahogyan komollyá és fontoskodóvá vált Harry a konyhában a lánynak nevetnie kellett ezen.
-Valami probléma van?
-Nem, nem semmi, csak nagyon mulatságos, ahogy itt okoskodsz.
-Kikérem magamnak, én profi vagyok. Mellettem pedig nem lehet szórakozni, ha főzésről van szó. Most pedig munkára.
Vicces volt, ahogy így megjátssza magát, de mégis komolyan vette. Így hát Tammy is benne volt ebben:
-Igenis főnök! Mit kell tennem?
-Na ezt már szeretem - mosolyodott el, úgy hogy a kis gödröcskéi megjelentek - keverd össze ebben a tálban a hozzávalókat.
Tammy így tett, beletette a tojásokat, a kakaóport és minden mást, amit a recept irt. A liszteszsacskóval akadt egy kis gondja, úgy csomagolták be, hogy alig lehetett kinyitni.
Harry ezt észrevette és odament hozzá segíteni. Össze-vissza próbálták felbontani, de nem ment sehogy sem.
-Tudod mit, hozok egy ollót.
-Ne nem kell mindjárt kész.
Azzal a lány egy hirtelen mozdulattal akkorát rántott rajta, hogy az egész zacskó kiszakadt, aminek egy jó nagy tartalma Harry arcába ment a többi része pedig a földre.
A fiú egy pár másodpercig fel sem fogta, mi történt, majd amikor igen gyorsan belenyúlt a ragacsos, kakaós masszába, és mielőtt Tammy lehajolt volna a keverék már az arcában landolt.
Ott álltak a liszttel és a többi hozzávalókkal a fejükön, majd egyszerre törtek ki hangos nevetésben, úgy hogy az egész üres ház tőlük zengett. Ez volt talán az első felszabadult pillanatuk, amikor a lány nem feszengett és önfeledve nevettek a butaságukon, mint két kisgyerek.
Harry szinte már majdnem a földön fetrengett.
-Ha..Harry elég fáj a hasam. - nevetett tovább Tammy.
Pár perc elteltével végre le tudtak csillapodni.
-Szóval ilyen a te komoly főzőiskolád. Szeretnék beiratkozni.
-Ez csakis a te jelenléted miatt történt. Igenis komoly és precíz vagyok. Egyébként, ha be akarsz iratkozni, maradj itt. Ne menj ma el - kacsintott rá a lányra, ő pedig szomorúan sütötte le a szemét válaszként.
-Héé na, hagyjuk a témát nem akartam, hogy rossz kedved legyen emiatt. Naa nevess újra.
Azzal Harry a lány hasa felé nyúlt, majd elkezdte csikizni őt. Újabb csata kezdődött.
-Jó elég fejezd be - kiáltotta nevetve - már jó kedvem van!
-Meg kéne mosakodnunk. - jelezte, hogy még azóta is ott álltak koszos fejjel.
Tammy odament a mosogatóhoz, majd elkezdte lehámozni magáról a kakaós réteget. Odapillantott Harryre, s észrevette, hogy a lisztes fejével a lábas fölé hajolva kevergette a tésztát.
-Mit csinálsz, te mesterszakács? - kiáltott rá nevetve. - beleesik a liszt meg minden, ami a fejeden van!
Odarohant egy vizes konyharuhával és eltakarta a fejét, amire a fiú hátrébb lépett. Észre sem vette idáig Tammy, hogy mennyire közel került szó szerint a fiúhoz. Hirtelen abbahagyta a nevetést és messzebb állt tőle.
"Mit csinálok én?" Kérdezte magában. Furának gondolta ezt a dolgot, és rögtön szégyenlőssé vált. Ő nem ilyen nyitott az emberek felé. Úgy érezte nem helyén való ilyen felszabadultnak lennie.
Harry észrevette, hogy a lány visszafogottabbá vált megint, mire csak kérdőn nézett. Erre ő csak egy erőltetett mosollyal válaszolt. Mintha megint minden az elejétől indult volna. Olyan jól elszórakoztak, már kezdte kicsit biztosabban érezni magát a társaságában, mégis valami most visszarántotta. Talán az, hogy pár óra múlva indul a busz, amivel elmegy Liverpoolba a szüleihez és soha többé nem tér vissza, esetleg annyira, hogy mindent megköszönjön, és valahogy visszaadja neki az elmúlt két napban kapott dolgokat.
A főzés és az ebédelés innentől kezdve csendben ment tovább, csak annyira szólaltak meg, amíg megvitatták milyen finom lett az étel.
-Tényleg értesz ehhez. Nagyon finom lett.
-Köszönöm, örülök, ha ízlik.
Majd itt vége is lett a beszélgetésnek. Ebéd után az óra már majdnem négyet mutatott.
-Anya lassan hazaér. Addig menjünk fel összepakolunk neked.
-Rendben - válaszolt szűkszavúan Tammy.
Így is tettek, felmentek a lépcsőn. Harry vitt egy zacskót magával és együtt bementek most az ő szobájába.
Nem sokkal nézett ki másként, mint Gemmáé. A fal fehér volt, néhol fekete mintákkal. Pár szekrény és egy franciaágy volt a szobában. A helyiségben férfiillat terjengett, persze olyan, mint Harry kellemes illata volt. Sehol nem volt egy ruha sem szétszórva, minden katonás sorrendben helyezkedett el, mintha alig lakna itt valaki.
Tammy végignézett a polcokon és talált néhány olyan képet, ahol többször szerepelt három ugyanaz a srác Harryvel. Az egyiken felfedezett egy ismerős alakot. Nagyon hasonlított arra, aki ott ült vele a buszon, de már alig emlékezett az arcára és itt is másképp nézett ki, szóval nem volt benne biztos, hogy őt látja.
-Ők a legjobb barátaid? - mutatott a 3 másik fiúra.
-Mondhatni.
Közben látta, ahogy Harry egy kisebb bőröndbe pakol.
-Ugyan, ezt már nem hagyhatom, hogy odaadd a bőröndödet. Jó lesz nekem a zacskóba. Épp elég, hogy költöttél rám és vettél nekem ruhákat.
-Ne aggódj nagyon sok van nekünk itthon.
-Sokat utaztok?
-Khm..én...igen.
-Hova szoktál menni? - csillant fel Tammy szeme.
-Sok helyre. Ide-oda.
-Például? - kíváncsiskodott a lány.
-Voltam már Amerikában, Európa többi részén meg ilyenek.
-Hű ez annyira klassz. - tört elő hirtelen a kamaszkorú énje - Én is mindig szerettem volna utazni. Az volt az álmom, hogy bejárom az egész világot.
-Miért csak volt? Nagyon sok időd van még, hogy valóra váltsd.
-Nem hinném, hogy lenne rá annyi keresetem..
-Hát, ha nem felejtesz el én elviszlek egyszer magammal.
Erre Tammy csak felnevetett, hisz tudta, hogy ez sosem fog megtörténni.
-Komolyan mondtam.
-Nem hinném, hogy erre sor kerül..
-Nem, nem csak azt. Azt is, hogy ne felejts el engem.
-Nem foglak.
Egymásra mosolyogtak, majd együtt pakoltak be a bőröndbe. Közben kivételesen sokat beszélgettek az utolsó egy órában.
Lefelé indultak a lépcsőn, amikor Anne épp belépett az ajtón.
-Már mész is? - szomorodott el.
-Igen. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem, nagyon sokat jelent ez nekem.
-Ugyan, semmiség. Majd gyere be ha errefelé jársz, szívesen látunk!
Azzal nyomott egy puszit Tammy arcára. Közben Harry kihozta a becsomagolt ételt a konyhából, és indulásra készülődtek.
Harry szomorúan és meglehetősen lassan vette fel a cipőjét. Próbálta húzni az időt.
Elindultak a sötét utcán lefelé. Már kezdett lehűlni az idő. A buszmegállóhoz vezető út nyomasztóan telt. Valahogy egy a másfél nap nagy érzelmeket gyakorolt mindkettőjükre.
-A telefonszámomat eltettem a bőröndbe. Majd ha odaértél kérlek hívj fel.
-Rendben. Én...köszönök mindent. Tényleg.
-Nincs mit. Örömmel tettem. Ahogy anya is mondta, tényleg bármikor szívesen látunk...Nem szeretném...ha ez lenne az utolsó alkalom. Nem tudom miért, de nem lenne jó.
Valamilyen módon erre Tammy csak átölelte a fiút. Saját magát is meglepte ez a cselekedet, de mindkettőjüknek jól esett. Pár perc után lefékezett a busz előttük.
-Nos akkor viszlát Harry.
-Viszlát Tammy. Jó utat!
Azzal a lány felszállt a buszra az pedig néhány másodperc után fokozatosan gyorsulva elindult. Harry nézett a busz után, ami már elég messze járt, majd hirtelen lefékezett. A fiú aggódva futott a busz felé, majd hallotta, ahogy az ajtó kinyílik, s a valaki zokogva száll le...